Párbeszéd és megbékélés a Biblia üzenetein keresztül + FOTÓK



A világ csaknem 270 neves bibliakutatója tanácskozik augusztus 2. és 9 között Szegeden. Céljuk, hogy a vallás, a Szentírás erejével hozzák egymáshoz közelebb a különböző népeket, kultúrákat.
A bibliakutatók éves konferenciáját a Studiorum Novi Testamenti Societas / Újszövetség-kutatók Társasága (SNTS), a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésével rendezik. A szerdai sajtótájékoztatón
Benyik György
helyi főszervező mutatta be a szervezetet. Mint mondta, az SNTS ökumenikus, akadémiai társaság, melyet 1938-ban alapított meg
Jan de Zwaan
holland, leideni bibliakutató. Az idei a 69. konferenciájuk, a jubileumi hetvenediket jövőre Amszterdamban rendezik. Elárulta, a katolikus egyház kezdetben gyanakodva tekintett az anglikán, kálvinista orientáltságú SNTS-re, a II. vatikáni zsinat változtatni a helyzeten, azóta többször is katolikus elnöke volt a társaságnak. A szervezetnek körülbelül 1000 tudós tagja van (köztük 5 magyar – Benyik György mellett
Cserháti Sándor, Geréb Zsolt, Balla Péter, Peres Imre
), akik 5 kontinens 700 egyetemét képviselik, így ez a kulturális eszmecsere egyik legjelentősebb nemzetközi fóruma. A szegedi konferenciára 55 ország 130 egyeteméről 267 fő érkezett, hogy szakmai és kulturális párbeszédet folytassanak. "Nagyon hasznos ez a tapasztalatcsere, elég, ha csak arra gondolok, hogy a különböző kontinenseken tanító kollégák más-más kulturális közegben építenek ki kapcsolatokat az uralkodó vallási intézményekkel, például Indiában vagy a muszlim világban" – magyarázta Benyik György. Kiemelte, a kongresszus vendégei a rendezvény kétfajta hivatalos bora mellett a magyar és környékbeli tudósok tanulmányaiból kötetet is megkapják ajándékba, mely könyv az itteni biblikusok nagykövete lehet sok-sok külföldi egyetem felé.
Udo Schnelle
professzor, az SNTS új elnöke Halléból, az egykori Kelet-Németországból származik. Mint mondta, különleges érzés, hogy tudós társaival Magyarországra, Szegedre látogathatott, hiszen 25 évvel ezelőtt hazánkban kezdődött meg a fordulat az Ausztria-menti szögesdrótok lebontásával. Miután megtörténtek a rendszerváltások, az SNTS figyelme is a térség, Európa keleti része felé fordult. Rendeztek már konferenciát azóta Prágában és Nagyszebenben is. "Küldetésünk, hogy megértessük és megbékéltessük egymással az embereket, ezen tevékenységünk során a Biblia, az Újszövetség üzenetein keresztül igyekszünk közelebb hozni egymáshoz a különböző népeket. A vallásnak konfessziótól függetlenül egyre fontosabb szerepe van és lesz az emberek közötti párbeszéd, megértés és megbékélés megteremtésében" – adott hangot véleményének az új elnök.