D. Tóth Kriszta: Egy nő története, viszont nem csak női történet

Már majdnem egy éve, hogy eltűnt a képernyőkről, holott nyolc évig az M1 hírolvasói székében ült, majd ebből kiábrándulva a szórakoztató talkshow világával ismerkedett szintén a közszolgálati adón. Ez év elején azonban úgy döntött, egy időre elég volt a médiából, azóta gyökeresen megváltozott az élete. Az UNICEF gyermekjogi munkáját végzi, és éppen csak, hogy kijött Jöttem, hadd lássalak című regénye, újabb gyermekkönyvön dolgozik. A SZEGEDma.hu D. Tóth Krisztával beszélgetett a Somogyi-könyvtárban.

- Közel egy éve, hogy a tévéképernyőkön szünetel, a közösségi oldalakon és a könyvkiadás terén viszont nagyon is aktív életet él, de az UNICEF gyermekjogi munkáját is ellátja. Hogyan fordult meg az élete az új kötelezettségük tükrében?

- Az életemet alapvetően megváltoztattam azzal, hogy kiszakítottam belőle a televíziózást, amely a fő profilom volt. Akkor, abban a helyzetben döntenem kellett, hogy ezt az életformát az összes harcával, frusztrációjával együtt folytatom-e, vagy kiszállok belőle, és megpróbálom újrafogalmazni magam. Utóbbi mellett döntöttem. Egyrészt azért, hogy meg tudjam írni ezt a regényt, másrészt pedig azért, mert volt bennem egy igény, hogy máshogy legyek hasznos, valami igazán fontos ügy szolgálatába állítsam azt a tudást, amit az elmúlt közel húsz évben elsajátítottam. Az UNICEF-fel tavaly ilyenkor egy kampány, a „Higgyünk a nullában!” kapcsán találkoztam. Mivel úgy éreztük, sok a közös ügyünk, mondanivalónk, kapcsolatban maradtunk, és elmélyítettük a közös munkát. Az adományszervező, gyerekjogvédő feladatokat mára hivatásomnak érzem, és rendszeres elfoglaltságot jelentenek. Jelenleg folyamatban van a jószolgálati nagyköveti kinevezésem is, ami egy óriási megtiszteltetés számomra. Az UNICEF nagyon komolyan veszi, hogy ki lehet a képviselőjük; ez pedig egy élethosszig tartó elköteleződés.

- Milyen feladatokkal jár majd a nagyköveti kinevezés?

- Gyakorlatilag már az elmúlt évben is folyamatosan együtt dolgoztunk. A kreativitásomat, a teljes kapcsolati tőkémet és energiáimat az ő szolgálatukba állítottam. Ez egyik első kézzel fogható eredménye az a mesekönyv lesz, ami pár nap múlva jelenik meg. A címe Zinka és Hugó – A rejtélyes üzenet, amelyet nagy örömömre a regényem kiadója, a Bookline jelentet meg. Az UNICEF üzenetei és útmutatásai alapján

Hitka Viktória

képzőművésszel és

Gál László

meseíróval egy olyan kalandos történetet alkottunk, amely a magyar gyerekeknek és szülőknek segít olyan fontos témákat megbeszélni, mint a sokszínűség, a szolidaritás vagy az elfogadás. Ezenkívül a kiadó segíti minden eladott példány után 300 forinttal segíti is az UNICEF munkáját. Ez az összeg egy válságövezetben több gyermekvakcinára, terápiás élelmiszercsomagra, sóoldatra elegendő, vagyis életet ment.

- Jöttem, hadd lássalak. Elvesztett édesanyja ölt alakot a regényben, akit 15 éve már, hogy elveszített a család. Egy tépelődő asszony szemüvegén láttatja a múltat, aki az elvesztegetett lehetőségeket mérlegeli. Mit tapasztal az olvasó, ha kézbe veszi a kötetet?

- Ez a regény elsősorban egy nő története, viszont nem csak női történet. Több férfi olvasója is van, mert bárki, aki átélte hozzátartozója elvesztését, vagy olyan élethelyzetbe került, amikor feltette magának a kérdést „mi lett volna, ha?” érteni és érezni fogja a könyv témáját. Egyébként nem titok, hogy édesanyám inspirálta ezt a regényt. Sőt, a főhős anyu karakterére épült, az ő stílusjegyeit viseli, úgy is szólal meg. A regényen nagyon erősen végigvonul egy szép és mély az anya-lánya kapcsolat, két erős nő viszonya, a magasságokkal és mélységekkel együtt. De szól a regény az elszalasztott lehetőségekről, az élet megtalált értelméről és a halálról is.

- A személyiségjegyeken kívül vannak még benne olyan elemek, melyek a valóságból ihletődtek de a fikció szüleményei?

- Vannak. De nem szeretem pontról pontra végigvenni, hogy mi az, ami éppen úgy történt a valóságban, és mi az, ami nem. Az olvasó felnőtt ember, szeretem ezt rábízni. Sosem értettem a „mit akart mondani a költő?” kezdetű, irodalom órán sokszor feltett kérdést. Inkább megfordítom: „mit akar érteni az olvasó?”

- Mit szóltak a családtagok, mikor elolvasták a kötetet?

- Az édesapám és az öcsém véleménye volt a legfontosabb. Szerencsére nagyon jó fogadtatásra talált. Nagyon nagy meglepetés nem érte őket, mert tíz éve terveztem ezt a könyvet; végig beszélgettem velük az alkotás folyamata alatt is. Apám két vagy három sztorira mondta azt, hogy ha lehet, oda ne nyúljak inspirációért, tiszteletben tartottam. Amikor befejezte a könyvet, írt egy nagyon kedves SMS-t arról, hogy a regény méltó anyuhoz és hozzám is. Ennél nagyobb elismerést nem kaphattam volna.

- A regényhez készült egy rövid trailer is, amiben Kovács Patrícia játszott. Ha film készülne a Jöttem, hadd lássalak című kötetből, ő játszaná a főszerepet?

- Több kiváló fiatal színésznőnk van, közülük kiemelkedik Patrícia, akit nem véletlenül kértünk föl erre a rövid promófilmre. Kevesen képesek arra, hogy egy pillantásukkal egy egész történetet meséljenek el.

- Kacsintgat azzal, hogy filmvászonra vigye a történetet?

- Nem én lennék, ha nem képzelném el azt, hogyan jelenne meg a szöveg mozgóképen. Ez a televíziós gyökereimből is adódik. Sokan mondják, akik olvasták, hogy vannak olyan jelenetek, amelyek leugranak a könyv oldalairól, annyira képiek. Természetesen örülnék neki, de őszintén szólva most nem sok időm van arra, hogy ezzel foglalkozzak. Meglátjuk, mit hoz a jövő.