Tasnádi István: Az alkotói bátorság nem igazán jellemző manapság színpadainkon

„Az ember, aki nem emlékszik és az ember, aki semmit sem tud elfelejteni” – tulajdonképpen ez a szituáció szüli Tasnádi István Memo – A felejtés nélküli ember című zenés kamaradrámájának komikus, ugyanakkor viszontagságokban gazdag történetét. A pénteki ősbemutatót követően a zenés színmű írója portálunknak arról mesélt, milyen érzésekkel távozott a nézőtérről az előadás végeztével.

Tasnádi István

bátor rendezői feldolgozásnak tartja

Bodolay Géza

munkáját, ami a keze alatt nem a szerző szövegének magyarázása lett, sokkal inkább újraértelmezése, mellyel a széles publikumhoz szól. Bár a darab bővelkedik a szocialista korszakot idéző jelképekben, ez azonban nem zavarja a megértést, sokkal inkább kitágítja a mű értelmezését. Az író úgy vette észre, bizonyos motívumok kezdetben zavart okoztak a közönségben, de a második felvonásban helyre kerültek a jelenetek, s nem okozott fejtörést párhuzamosan követni a színpadi eseményeket a rendezői kommentárral. „Fokozatosan értették meg, hogy itt nem hülyéskedünk, ironizálunk mindennel, hanem egy fontos dologról beszélünk, és ez a felismerés felszabadító erejű volt. Úgy éreztem, a nagy taps annak is szólt, hogy az alkotók, a rendező és a színészek mertek kockáztatni annak érdekében, hogy elmondjanak valami fontosat. Mert a kockázatvállalás, az alkotói bátorság nem igazán jellemző manapság színpadainkon. Ezért is örülök annyira ennek a talán néhány elemében vitatható, de zabolátlanul szabad és bátor előadásnak.” – mondta a SZEGEDma.hu-nak. A Memoról írt kritikánkat

ITT

olvashatják.