Kultúra

Hullámzott a harcmező, megemlékeztek a szabadságharc helyi csatájáról + FOTÓ

Hullámzott a harcmező, megemlékeztek a szabadságharc helyi csatájáról + FOTÓ

2013. augusztus 4., vasárnap
Hullámzott a harcmező, megemlékeztek a szabadságharc helyi csatájáról + FOTÓ
szoregi_csata_mj 058

A szőregi csata 164. évfordulóján - ugyan a korábbiakhoz képest kisebb volumenben - ismét megemlékeztek hagyományőrzőink az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végóráinak Szeged környéki ütközetéről.

Nagy volt a sürgés forgás a szőregi Monti Sándor Parkban vasárnap délelőtt. A szombati ópusztaszeri betyár(fogó)nap után a hagyományőrzők egy-két évtizedet az időben visszautazva ismét fegyvert fogtak, s csatasorba álltak a szőregi csata 164. évfordulóján. Reggel 9-kor a Monti-parkban gyülekező, cseppet sem gyülevész had az eredeti programtól eltérően a Szerb utcán vonult fel rendőri felvezetéssel a Hősök terére, ahol

Vass László

, hagyományőrző ezredes, a szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület parancsnokának vezényszavára a korhű egyenruhákba öltözött újrajátszók fegyverrel tisztelegve emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc elesett hőseiről, a magyar, osztrák, és az önkéntes lengyel és olasz katonákról. Ezt követően a helyi részönkormányzat képviseletében Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő vezetésével megkoszorúzták a hősök emlékművét. Vass ezredes ezután ünnepélyesen meghívta az egybegyűlt megemlékezőket a Monti-parkbeli hadijátékra, majd a színes-díszes menet a Magyar utcán vonult a csata kijelölt helyszínére.

"Tegnap vagy negyvenet lőttünk az ágyúval" - árulta el az egyik honvéd tüzér, miközben a hatfontos csövét tisztogatta, s készítette elő a csatát megnyitó lövésre, utalva az ópusztaszeri betyárnapra, ahol szintén harcos jeleneteknek lehettek szem- és fültanúi a megjelentek. Az erőviszonyokat méricskélve megállapítottuk: habár eredetileg is mintegy 10 ezer fővel nagyobb magyar had ütközött meg a nagyobb tüzérséggel bíró császáriakkal, ezúttal is mindenki magyar szeret lenni - csaknem háromszor annyi honvéd várta a csatát, mint osztrák gyalogos, s lovassági fölényünk is nagyobbnak bizonyult. Ezt persze lehet orvosolni: miképp korábban is huszár dolmányt rejtett a császári vértesek fehér leple, úgy most az osztrák gyalogság jobbszárnyán bukkantak fel magyar egységek, ezúttal székely alakulatok, rózsaszín szegélyű mundérjukban, hogy ki legyen a létszám - más miatt aligha állnának át. Az első dörrenéseket végül nem az ágyú, azaz a magyar 2. üteg adta le, hanem felderítő előcsatározóink, akiknek valamelyest könnyebb dolguk volt, az ezúttal távol maradó tiroli lövészek, a kor mesterlövészeinek hiányában - igaz, az osztrák előhad észlelésekor a császári derékhad még csak bevonulóban volt a harctérre. Azután a maga rendezett káoszában elszabadult a csata: dörögtek az ágyúk mindkét oldalon, peregtek a magyar honvédek és az osztrák gyalogság sortüzei, dobogtak a lópaták, amint rohamra törtek a magyar huszárok s a császári vértesek, s pattogott a karikás ostor, hiszen a betyár szabadcsapatok is az ellenre rontottak, s csattantak az ezüst- és aranysujtásos lóról szállt magyar huszártisztek pisztolyai s karabélyai. Hullámzott a szőregi csatatér a kánikulai forróságban, amint a négyszögbe rendeződő honvédgyalogság állta a vértesrohamot, majd miután felmentette őket a magyar huszár- és betyársereg, újra rohamra indultak, s csattantak az újabb sortüzek. Bizony akadt, hogy a legifjabb honvédpalánták közül kidőltek a csatasorból - szerencsére nem a puskatűz, csak a hőség miatt - szerencsére azonban a csatamezőről kitámogatott utánpótláskatonák némi friss víztől hamar jobban lettek. Sorra maradtak a csatatéren a sebesült, elesett harcosok, szaladtak is be a markotányos lányok, hogy elássák a sérülteket - katonatársaik ugratásaitól kísérve, akik mesterséges lélegeztetést, és egyéb kéretlen gyógymódtanácsokat javasoltak bajtársaiknak, a kilátogató nézősereg derültségére. Lassan aztán a számbeli erőviszonyokon felülkerekedett a történeti hűség, s Haynau hada lassan kiszorította Dembinskiét, azaz a mieinket, s a csata véget ért. Barát és ellenség díszszemlére sorakozott a park szélén az árnyékban hűsölő két-háromszáz néző előtt, s fegyverrel tisztelegve köszönte meg a figyelmet, s a percekig tartó vastapsot a hálás publikumtól. Az idei csata érezhetően kisebb szabásúra, ám nem kevéssé látványosra sikeredett, mint a korábbiak - ami nem is csoda, hiszen idén a rendezvény nem kapott városi támogatást. Kevesebb hagyományőrző vett részt a hadijátékon, nem volt utcai harc, s a folyami átkelésre sem került sor, mint az elmúlt években, ám Kossuth Lajos és Ferenc József katonáit megjelenítő hagyományőrzők ezúttal is remek szórakozást nyújtottak a kilátogató érdeklődőknek, s megemlékezőknek. Bízzunk benne, a csata eddigiekhez hasonló méltó megemlékezése jövő ilyenkor sem marad el, s újra zeng-dörg majd az ágyú és csattog a kard Szőreg utcáin!
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.