Kultúra

Díszsortűzzel nyitott a Móra-múzeum tárlata + FOTÓK

Díszsortűzzel nyitott a Móra-múzeum tárlata + FOTÓK

2013. március 12., kedd
Díszsortűzzel nyitott a Móra-múzeum tárlata + FOTÓK

A „Szegednek népe, nemzetem büszkesége” című időszaki tárlattal tiszteleg az 1848-49-es események előtt a Móra Ferenc Múzeum, amelyen az érdeklődők honvédruhát ölthetnek, mentébe, csákóba öltözhetnek, valamint egy tábori sátorba is bemászhatnak a harcokban kimerült honvédek.

Hazánk történelmében egyedülállóak az 1848-49-es események, akkor Magyarországon mindenki úgy érezte, hogy a háború az ő saját ügye – emlékeztetett

Csikány Tamás

ezredes a kiállítás megnyitóján. Az MTA doktora elmondta, egy igazságos társadalmi rend miatt mentek utcára az emberek, majd fegyvert is ragadtak, vagyis össztársadalmi élménnyé vált maga a háború. Elhangzott, Szegednek is zászlóaljat kellett kiállítania: a városból és a környékről verbúvált katonákból az összesen négyezer fős III. zászlóaljat állították ki - közülük szinte senki sem tért haza. „Háborúban nem az a jobb hadsereg, amelynek jobb fegyvere van, nem az, amelyiknek nagyobb létszáma, hanem az, amelyikben olyan emberek vannak, mint a szegedi hármasok” – fogalmazott Csikány Tamás. Hozzátette, ez a kiállítás Szegedről, a katonák életéről szól, és mindazokról is, akik a katonák számára biztosították a megfelelő feltételeket. Hangsúlyozta, ehhez egy egész országnak az összefogása kellett. „A Móra-múzeum 1848-hoz kötődő eredeti relikviáit tekinthetik meg az érdeklődők, de a fiatal generációt is megszólítjuk, ők is beöltözhetnek honvédnek. Megtudhatják azt is, hogy milyen nehéz volt egy korabeli pisztoly, puska, a mente, illetve a borjúbőr, vagyis a hátizsák” – nyilatkozta portálunknak Tóth István történész-muzeológus. Kiállítottak egy sebesültszállító szekeret is, ami a veszteségekre emlékezteti a látogatókat. Az érdekességek közül Tóth István kiemelte az eredeti szablyákat és tűzfegyvereket, továbbá az eredeti öltözékeket és zászlókat. Egy 1848-as honvéd párbajpisztolya is a kiállított tárgyak sorát színesíti, amit unokái 1919-ben adományoztak a kultúrpalotának. Egy Szőregnél zsákmányolt osztrák dobot is megtekinthetnek az érdeklődők, s bár ott súlyos vereséget szenvedtek a magyar erők, mégis zsákmányoltak, a múzeumi leltárban is így szerepel. A nemzeti ünnepen, március 15-én a Móra Ferenc Múzeum ingyen látogatható, az emeleti kupolacsarnokban pedig kézműves foglalkozásokra várják a gyermekeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.