Lemondott volna a szakma a szabadtériről? - vita a szegedi színházakról + FOTÓK

Meg kell őrizni a műfaji sokszínűséget, a színház és a szabadtéri jövőjét pedig messzemenően meghatározza mind a két rangos intézmény gazdag múltja, s talán még inkább azok az országos hírű alkotók, akik az elmúlt évtizedek során itt dolgoztak, hangzott el a színház jövőjéről tartott civil fórumon, melyet az Összefogás Szegedért Egyesület rendezett hagyományteremtő szándékkal szerdán az új székházukban.

Meghívták

Gyüdi Sándort

, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatóját,

Bodolay Gézát

, a Szegedi Nemzeti Színház főrendezőjét,

Herczeg Tamást

, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóját,

Ifj. Harangozó Gyulát

, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetőjét,

Gyémánt Csilla

színháztörténészt, a Szegedi Operabarátok Egyesületének elnökét,

Kovács Ágnes

színháztörténészt és

Marton Árpád

újságírót. A kerekasztal-beszélgetést a Szeged című folyóirat főszerkesztője,

Tandi Lajos

vezette. Az Összefogás Szegedért Egyesület civil közéleti fóruma ezentúl rendszeresen, minden hónap utolsó szerdáján várja a város érdeklődő polgárait a legaktuálisabb kérdésekkel.

A színház sorsa az országétól függ

A mai est egybeesett a színházi világnappal, ezért Gyüdinek és Bodolaynak el kellett menniük, nem várhatták ki a vita végét. A színház főigazgatója elmondta, 5 évvel ezelőtt, amikor először pályázott erre a posztra, még nem látszott, hogy ekkora gazdasági válság alakul ki, és hogy így el fog húzódni. Akkor még előadó-művészeti törvény sem létezett, és a szakma is másként volt megosztott, mint ma. Sikerült, mint fogalmazott, békét és nyugalmat hoznia a színházba, a megváltozott külső körülmények hatására viszont rengeteg feszültség is keletkezett körülöttük. Remélte, hogy idővel jobb helyzetbe fognak kerülni, de csalódnia kellett. Csökkent a finanszírozás összege, megnövekedtek a feladatok és az elvárások, amelyeknek a krónikus pénzhiány miatt egyre nehezebben tudnak eleget tenni. Gyüdi azt szeretné, ha 5 év múlva is tudnának legalább annyi bemutatót tartani, mint ma, ha megmaradna a mai nézőszám, ha nem kellene a repertoár színvonalából engedni és olcsó, népszerű engedményeket tenni a minőség rovására, és ha az anyagi gondok kevésbé szorongatnák a színházat. A főigazgató tisztában van azzal, hogy pozitív változás a színházban csakis az ország általános fellendülése után következhet be, ha Magyarország is kilábal a válságból.

A szakma lemondott a szabadtériről

Bodolay szerint nem elégedett színházra és elégedett színészekre van szükség, mert akik elégedettek a világgal, azok inkább maradjanak odahaza, ne áltassák magukat, nekik nem való a teátrum. Az a színház, amelyik nem reflektál a maga korára, az nem is színház. A kérdésre, melyik 3-4 darabot látná szívesen a szegedi deszkákon, a főrendező gondolkodás nélkül rávágta: Shakespeare minden mennyiségben, Moliere, Brecht és jöhet egy kis Csehov is. Rátérve a szabadtérire, Marton Árpád megállapította, a szakma régen lemondott a csillagtetős színházról, az elmúlt 10-15 évben nagy visszhangjuk igazából nem volt az itt bemutatott előadásoknak. Szerinte hiányoznak a nagy dobások, és talán a szabadtéri is sikeresebb lenne, ha merne a minőség miatt többet kockáztatni. Folyamatosan a múltról és a hagyományokról beszélünk, miközben a mai problémákkal próbálunk meg szembenézni, fogalmazott Kovács Ágnes, majd leszögezte, már a 30-as években elődeink olyan jól kitaláltak mindent, hogy azóta el sem tudtuk rontani. Már akkor is játszottak kortárs szerzőket, és mozgó színpadról, és ma is egyre gyakrabban szóba kerülő mobil nézőtérről álmodtak. Ez az a tradíció, amire a jövőt is építeni kell, hangsúlyozta a színháztörténész. Gyémánt Csilla arról szólt, hogy a szegedi operabarát közönség egyre inkább megkedvelte és elfogadta az új színházi formanyelvet, a modernebb díszletmegoldásokat, a mostani darabválasztást, noha azzal mindenkinek tisztában kell lennie, hogy a Vaszy-korszak –, amikor az opera valóban primátust élvezett – sohasem térhet vissza. A két világháború közötti hőskorban rendszeresen játszották a szabadtérin Madách örök érvényű művét, ezért a Tragédiát ma is többször elő kéne venni és rendszeresíteni a repertoárban. Erre, ami echte szegedi, biztos bejönne a közönség.

Az egyensúly megteremtése

Ifj. Harangozó Gyula kiemelte, fontosnak tartja, hogy Herczeg Tamással dolgozhat. A szabadtéri művészeti vezetője elmondta, mindent megtesznek az örökölt idei évad zavartalan lebonyolításáért és sikeréért. A jövőben törekedni fognak az egyensúly megteremtésére, igyekeznek színes, műfajilag változatos darabokat választani, valamint a legkülönbözőbb közönségigényeket is kielégíteni. A dóm tervezett rekonstrukciója kapcsán felmerül a mozgó nézőtér ötlete, amely mindenképpen több lehetőséget nyújtana az alkotóknak. Az ötletet Herczeg Tamás is megfontolandónak találta, amelyre alkalomadtán érdemes lesz visszatérni. Szerinte az Aida lehetne az elkövetkező évek egyik legfontosabb színpadi adaptációja, a prózai előadásoknak pedig inkább az újszegedi színpadon kellene helyet biztosítani. A szabadtéri igazgatója szerint a darabválasztással nem szabad túl nagy rizikót vállalni, mert 8 ezer fős közönség ízlésével nem szabad felelőtlenül kísérletezni. A vita során mindannyian egyetértettek azzal, hogy meg kell őrizni a színházak sokszínűségét, viszont ez semmiképpen sem mehet a minőség rovására.