Szabadság-szerelem operett módra + FOTÓK

Már a tavaszra hangol a Szegedi Nemzeti Színház, február 8-án mutatták be Huszka Jenő nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc a magyar emberek többségében kedves érzéseket ébreszt. A Petőfi-féle szabadság-szerelem mámoros időszaka volt ez – így tanultuk, Kossuth, Széchenyi, Batthyány és még sorolhatnánk. Ha egy átlagembert megkérdezünk, nemzeti identitásának gyökerét valószínűleg az ezen időszakhoz kötődő jelszavak mentén véli felfedezni. Úgy él bennünk 1848, mint az az idő, mikor kezet tudott nyújtani a főnemes a köznemesnek, a nemes a jobbágynak, mikor valami nagy és közös érzés képes volt eggyé és erőssé kovácsolni a magyar embereket. Jelen esetben lényegtelen is, hogy mi volt ehhez képest a (hol többé, hol kevésbé rideg) történelmi valóság, mennyi tévképzetet őrzünk a forradalom kapcsán – csak az a tény fontos, hogy 1848 kvázi mítosszá vált a magyarok számára. Ennek a mítosznak szép, egyszerű, felemelő és nem utolsósorban derűs megfogalmazása a Mária főhadnagy is. Sokan nem becsülik az operettet (különösen „nagybátyja”, az opera ellenében), tingli-tangli, sovány mondandójú műfajnak bélyegzik gyakran még a szakmabeliek is, pedig van ebben a műfajban valami végtelen báj: képes elmondani, hogy milyen szép is lehet a világ.

„Nagy árat kér a sors…”

Lebstück Mária (

Nánási Helga, Balog Tímea

) története már magában is megkapó (nota bene: valós alapokra épül). A „magyarfaló” Simonich osztrák herceg (

Rácz Tibor

) és az osztrák pedantéria mintaszobra, Simonich hercegné (

Fekete Gizi

) nevelt (neveletlen) lánya, ennek ellenére származása révén nyíltan rokonszenvez a magyarokkal. Nem csoda, hogy Herbert von Waldhausen osztrák vérteskapitánnyal (

Bánvölgyi Tamás

) tervezett házassága gyorsan meghiúsul, mikor betoppan az ünnepségre a lázadó Magyarországról Antónia nénikéje (

Vajda Júlia

), és meg is szökteti a magyarhonba vágyó lányt. Bécsben „áll a bál”, Metternich megbukik, a csinos Simonich kisasszony pedig hamar szerelembe esik a pozsonyi magyar követeket kísérő jurátusok egyikébe, Jancsó Bálintba (

László Boldizsár, Nyári Zoltán

). Mikor azonban kiderül, kinek a nevelt lánya, Bálint elhidegül tőle. Mária, hogy bizonyítsa, nem az osztrákokhoz húz a szíve, férfiruhában beáll nemzetőrnek, és egészen a főhadnagyságig viszi. Az ármányok azonban még sokáig keresztezik a két szerelmes útját, miközben elhagyjuk a császárvárost, megjárjuk a harcmezőt és egy bálteremben táncolhatunk Kossuthtal (

Borovics Tamás

) és Görgeivel (

Galkó Bence

)…

„Rózsám, viruló kis rózsám”

A nagyoperett három szerelmi szálat is felvonultat. Természetesen nem csalódik a nagyérdemű a bonviván- és primadonnaszereplőkben, azaz Máriában és Bálintban, ahogyan Vajda Júlia Farkasházy Antóniája is páratlan alakítás a neki (sokáig hiába) udvarló Draskóczy Ádám-szerepben színpadra lépő Andrejcsik Istvánnal. Számos poén gondoskodik arról, hogy kifejezetten humoros operettet láthasson a publikum, de a prímet a Máriát segítő női szabó, a táncos-komikus Zwickli Tóbiás alakját magára öltő Gömöri Krisztián viszi, karaktere olyannyira gondosan kidolgozott és humorra hangolt, hogy az ő, valamint menyasszonya, Angyal Panni, azaz Szilágyi Annamária színre lépése garancia a móka-kacagásra (amit csak megfejel a Biccentő strázsamesterrel (Pálfi Zoltán) alkotott szerelmi háromszög), s bár erősségük a próza, a könnyed zenében és táncban is otthon vannak.

„A bugaci határon”