Kultúra

Erőszakos, de magával ragadó – folytatódik a Kolpert úr + FOTÓK

2012. november 9., péntek
Erőszakos, de magával ragadó – folytatódik a Kolpert úr + FOTÓK

A nagyvárosi élet kiüresedett emberének állít extrém és görbe tükröt David Gieselmann német drámaíró Kolpert úr című darabja. Az október 26-án, a Kisszínházban debütált előadás visszhangjairól kérdeztük a Kolpert úr fiatal rendezőjét, Hollós Gábort.

A rendező lapunknak elmondta, tartottak tőle, hogy a közönség egy részének nem fog bejönni a darab, hiszen amellett, hogy nagyon elgondolkodtató műről van szó, több gyilkosság is történik benne, vér folyik, erőszakos jelenetek teszik indokolttá, hogy 17 éven felülieknek ajánlják. Ugyanakkor most azt látják, a többség mégis jól fogadta a Kolpert urat, a darab nagy részét kitevő „vígjátékos” jeleneteket végigkacagja, a végén pedig hat rájuk.

Hollós Gábor

az első előadáson a közönség között ülve hallgatta a reakciókat. „Úgy láttam, magával ragadta az embereket, persze voltak olyanok is, akik jelezték, hogy nem az ő stílusuk, nem az ő világuk” – nyilatkozta a rendező.

A Kolpert úr minden szellemessége, könnyedsége ellenére egyfajta kiüresedettségről és unalomról szól. Arról, hogy mivel az ember kíváncsi lény, állandóan új ingerekre van szüksége, új dolgokat akar megélni. „A civilizációnk ott tart, hogy nagyrészt sikerült szinte mindent kipróbálni: a fiatalok bungee jumpinggal ugranak, különböző szerekhez nyúlnak. Tágulnak a határok is, például egyre könnyebb az utazás. Az ember azt érzi, hogy nincs korlát, amire pedig talán szüksége lenne. Nem tudja, mit kezdjen magával, mi jöhetne még. A darabban szereplő páros ilyen háttérgondolatokkal találja ki, hogy az ölést még nem próbálták ki…” – magyarázta Hollós Gábor. Hozzátette: nem azért, mert jó és szórakoztató, hanem mert talán úgy gondolják, hogy megérthetnek valami fontos dolgot. Ahogy a női főszereplő fogalmaz: szerették volna érezni, hogy emberek – és innen jött abszurd módon a gyilkosság gondolata. Arról is beszélt, az eddigi kritikákban kiemelték, hogy az idősebb generációnak nem feltétlenül fog tetszeni a darab, Hollós Gábornak azonban más volt a tapasztalata. „Úgy gondolom, hogy mindenképpen érdemes megpróbálkozni vele, mert azokat a dolgokat, amik felháborodásra adhatnának okot, úgy a vélem, sikerült úgy tálalnunk technikailag és színészileg is, hogy a történetre kerüljön a hangsúly. Például a végén hiába van meztelenség, ennek egy ízléses megoldását választottuk, melyben nem a provokáció a lényeg, hanem az, hogy egy ember miért jut el olyan állapotba, hogy nem bír magán ruhát elviselni. Vagy hol van az unalom azon határa, amikor eszébe jut valakinek, hogy kipróbáljon egy tiltott dolgot… Úgy vélem, akárki akármit is hall, érdemes egy esélyt adni az előadásnak” – így a rendező. David Gieselmann kortárs német szerző Kolpert úr című darabját 2000-ben mutatták be először, és azóta világszerte játsszák Németország mellett például Dél-Amerikában vagy Kanadában is – többnyire nagy sikerrel. Most éppen Berlinben megy egy új bemutatója a drámaíró új művének, a Kolpert úrhoz hasonlóan kevés szereplőt felvonultató Galamboknak (Die Tauben) – amit egyébként ugyanaz a Marius von Mayenburg rendez, mint a Kolpert úr németországi ősbemutatóját, és szintén a modern nagyvárosi civilizáció vicces hátulütőit igyekszik megragadni. A Kolpert úr november 11. és 17. között folytatódik a Kisszínházban. Szereposztás és további részletek ITT.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.