Paulovkin Boglárka a képbe álmodott meséről

Színes, igényes képi világ jellemzi a ma mesekönyveit, ha összehasonlítjuk őket egy kilencvenes évekbeli példánnyal, a gyermek valószínűleg az érdekesebb látványvilágot nyújtó kötetet részesíti majd előnyben. Paulovkin Boglárkával, a Pagony Kiadó író-illusztrátorával meséről és perspektívákról beszélgettünk.

A művész a Pagony Kiadó illusztrátorainak alkotásaiból rendezett kiállítást nyitott meg a könyvhéten a Somogyi-könyvtárban, és foglalkozást is tartott elsőosztályosoknak. Mesét és alkotókedvet hozott a gyerekeknek az illusztrátor, aki a bibliotéka Nemzeti Kulturális Alap által támogatott „íróparádéjának” részeként érkezett a Tisza-parti városba.

– Ha jól tudom, hogy az illusztrációk egyik kardinális kérdése, hogy a rajz ábrázol vagy kifejez.

– Valóban az a kérdés, hogy az illusztrátor tud-e egy saját történetet kreálni a szöveg alapján, ami valóban nem csak leképezi egy az egyben a szövegben elmondottakat, hanem egy új minőséggel felruházva a képek nyelvén mesél el egy történetet a szöveg kapcsán. Persze sokszor átfedésben van a kettő között, ugyanakkor időnként el is kalandozhat az illusztráció, és belekerülhetnek olyan elemek, amik csak az alkotó fantáziájában, a szöveg alaphelyzeteit, a karaktereket továbbgondolva születnek meg.

– Párhuzamos, de a szövegnek nem ellentmondó mesevilág keletkezik?

– Sokszor az illusztrátor olyan dolgokat is elképzel, amik ki se derülnek a szövegből. Én most a Csizmás Kandúrt illusztráltam a Csimota Kiadó egy szöveg nélküli sorozata számára, ez nagyon kötött abban, hogy pontosan követni kell a mese fonalát, másrészt nagyon szabad, mert a szituáción belül lehet az illusztrátor fantáziájában bármi. Amikor például a Csizmás Kandúr a kaszálón megszólítja az embereket, hogy majd mondják azt, hogy az Karabunkó márki földje, úgy képzeltem, hogy egy fiatal pár éppen csókolózott a lekaszált fűben.

Valós ház, hiú farkas

– Mennyiben több egy egész könyvön végigvonuló illusztráció egy szimpla rajzsorozatnál?

– Nagyon tudatosan olyan látványvilág kell felépítenie az alkotónak, amit hosszú időn keresztül következetesen tud hozni a munkájában. Könnyű egy tetszetős rajzot készíteni, de nehéz több képen vagy egy egész könyvön keresztül a karaktereket, az egész világot folyamatosan és következetesen végigvinni. Nem véletlen, hogy a legnagyobb gyerekkönyves fórumon, a Bolognai Gyermekkönyvvásáron az ottani kiállításra egy alkotótól mindig öt illusztrációt kérnek, ami egy adott történethez készül, mert ennyiből kiderülnek az illusztrátor képességei.

– Elég színes a kínálat a gyerekkönyveknél, látni nagyon-nagyon egyszerű rajzokat, figurákat és realisztikusabbakat egyaránt. Mi dönt?

– Attól függ, hogy mit tűz ki célul az alkotó. Van olyan, hogy a nagyon részletgazdag és valósághű ábrázolás adja vissza legjobban a szöveg lényegét. Ilyeneket készít például a világ egyik leghíresebb illusztrátora, Roberto Innocenti. Nehéz is lenne elképzelni mondjuk az Egy ház története című könyvet – ami valójában a történelem viharos évszázadaiból villant fel képeket egy elhagyatott erdőszéli ház sorsán keresztül – elvont, absztrakt figurákkal. Más esetben el lehet rugaszkodni az anatómiai hűségtől, a figurákat át lehet írni. Molnár Jacqueline-nál például a nagymamának beöltöző farkas hiú, nézegeti magát a tükörben…

Pöttyös bögre, csíkos bögre

– Önnél hogy születik egy illusztráció?

– Először elolvasom a mesét, kialakul egy komplex kép, nagyjából elhatározom a stílust, technikát, a színt. Vázlatokat készítek, de amikor eljutok odáig, hogy adott szövegrészhez pontosan milyen kép jelenik meg, ott figyelmesen, többször is elolvasom a szöveget, ha kell. Mert bár nem szabad egy az egyben leképezni a szöveget, az is zavaró lehet, ha pöttyös bögréről szól a mese, én pedig csíkosat rajzolok.

– Három saját maga által írt és illusztrált könyvet – A katicabogár elveszett pöttyei, Róka és Egér új otthont keres, Elbújtam! – Guriga kalandjai – tudhat magáénak, ilyenekkel indult.

– Igen, még csak tanultam a szakmát, mikor megszülettek a saját történeteim. A katicabogár elveszett pöttyei egy olasz pályázati felhívásra született, melyben még nem publikált szöveget vártak nem publikált illusztrációkkal. Mivel nem ismertem ilyen olasz mesét, nekiálltam írni egyet.

– Nem volt gond a nyelvvel?

– Volt egy vonzódásom az olaszhoz, a kultúrához – szellemi kihívásnak éreztem. Nagyobb bátorságot adott, hogy mesét írjak. Mivel a nyelvi ismereteim korlátozottabbak voltak, mint magyarul – középfokon beszélem az olaszt –, nem bocsátkoztam hosszú leíró részekbe, hanem nagyon egyszerűen fogalmaztam, ami a kiválasztott korcsoport miatt szükségszerű is volt. Minden nyelven másképp érez az ember: az olasz egy nagyon érzelmes nyelv, nem ciki kimondani olyan dolgokat sem, amik magyarul szentimentálisnak hatnak. Azután olasz diákokkal lektoráltattam. A következő nehézséget az jelentette, mikor vissza kellett fordítani magyarra.

Megfagyott játék

– Hogy érzékeli, mennyire van igény a gyerekkönyvekre?

– Egyre inkább. 7-8 éve kezdett igazán növekedni a kereslet, nagy áttörést jelentett, mikor 2006-ban a Bolognai Gyermekkönyvvásáron Magyarország volt a díszvendég. Egészen addig a Magyar Illusztrátorok Társasága képviselte a hazai színeket, ami azért érdekes, mert ők nem könyvkiadók. Ezt a kicsi ellentmondást felismerve, a társaság elnöke, Sárkány Győző megkereste a fiatal, sokszor diák, innovatív meseírókat és –illusztrátorokat összefogó szervezetet, a Sándor Csilla elnök vezette Gyermekkönyv-írók és –illusztrátorok Egyesületét. Közben elkezdtek az akkor már működő pozsonyi Pagony Kiadó mellett többen kisebb gyerekkönyvkiadókat létrehozni. A Pagonnyal megalapítottuk az Aranyvackor díjat és versenyt, melynek az volt a célja, hogy inspirálja az alkotókat a minőségi alkotások létrehozására. Büszkén mondhatom, hogy ha az idén megjelenő új könyveket nézzük, a kötetek 80 százaléka Vackor-eredetű.

– A könyvhét szegedi eseményein tárlatot nyitott meg, gyerekekkel foglalkozott, dedikált – sokszor kap ilyen felkéréseket?

– Viszonylag gyakran járok vidékre, mindenhol nagy szeretettel fogadnak gyerekek, könyvtárosok, pedagógusok. Ne feledjük, hogy attól működik ez az egész, hogy vannak olyan emberek, akik szinte közvetítenek a gyerek és a könyv között, és fontosnak tartják, hogy élményszerűen jusson el a kisgyerekhez az irodalom és az illusztráció. Sok lelkes szakember foglalkozik ezzel, ők az igazi hősök ebben a történetben.

– Két fiú és egy kislány édesanyja, nekik készülnek „privát mesekönyvek” is?

– Nem mondanám, a fiúknál a Róka és Egér, valamint a Katicabogár nagyon jól működött, anélkül, hogy tudták volna, hogy ehhez van közöm, azt csak egy idő után kezdték megérteni. A mese egy megfagyott játék. Minden olvasmányélményből villámgyorsan játék lesz, és mindig készen állunk, hogy efemer meséket „gyártsunk”.