Így vártuk a vízbevető hétfőt + LOCSOLÓVERSEK, FOTÓK

Mint a legtöbb ünnephez, a húsvéthoz és az azt megelőző nagyböjti időszakhoz is számos népszokás, hagyomány kötődik, illetve szorosan kapcsolódik a tavasz kezdetéhez, és így a termékenységgel összefüggő hiedelmek is fennmaradtak. Cikkünk végén néhány locsolóverset is szemezgettünk Olvasóinknak.

Nagycsütörtökön, az utolsó vacsora estéjén a harangok elhallgatnak, a hagyomány szerint "Rómába mennek", hogy lássák a pápát; máshol úgy tartották, tojásokat gyűjtenek, melyeket visszatértükkor leszórnak a gyerekeknek. Nagypéntek

Krisztus

kereszthalálának napja, melyre keresztút-járással és passiójátékkal emlékeznek. A templomokban az oltárokat letakarják, a harangok hallgatnak. Szokás volt, hogy kis kenyérkét készítettek, amelyről a szőregiek úgy tartották, hogy aki eszik belőle, azt háborúban nem éri a fegyver; a csanádiak pedig egy éven át őrizték, mert úgy vélték, áldást és oltalmat szerez a háznak és lakóinak, különösen árvíz idején. Szokás volt a rituális hajnali mosakodás is, melyet a fiatal lányok végeztek, hogy így űzzék el a bajt. Nagyszombaton már készülünk a feltámadásra, az esti körmenetek is erre utalnak, a harangok is "visszajönnek" Rómából. Az ünnep előestéjén tartott vacsora jellegzetes étele a bőséget és a család egységét szimbolizáló húsvéti kalács, a tojás mint termékenységi jelkép, a sonka, a bárány, a fokhagymához hasonlóan "gonoszűző" torma és a só. A tojásban ugyanakkor a keresztény ember Jézus feltámadásának szimbólumát is felfedezte, ugyanis a kiscsibe úgy töri szét a tojás héját, mint a föltámadó Krisztus sírjának sziklaajtaját. A régiek a csecsemőnek is adtak egy kevés tojást, mert úgy vélték, attól hamarabb tanul meg beszélni. A húsvéti ételeket Erdély egyes részein a mai napig szokás a templomban a pappal megáldatni.