
Az „évad legnagyobb dobása” és alighanem ennek folytán a legnépszerűbb produkció - február 18-án debütált a Nagyszínházban Leonard Bernstein West Side Storyja Juronics Tamás rendezésében.
Nagydobás, igazi összművészeti produkció: a színház drámai és operatagozatos művészei, valamint a teátrum tánckara mellett közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett, valamint vendégművészek is érkeztek a produkcióba, mely két szereposztással kerül a szegedi nagyérdemű elé. A női főszereplőt, Mariát
Nánási Helga
, valamint a HOPPart Társulatból érkező
Kiss Diána Magdolna
alakítja. A darab Rómeóját, azaz Tonyját a Budapesti Operettszínház énekesei, az X-faktor-rajongók számára különösen ismert
Kádár Szabolcs
és a Lévay-énekverseny különdíjasa,
Kocsis Dénes
öltik magukra. Anitát
Sári Évi
és
Kovács Lotti
testesíti meg, míg a Tonyt pártfogoló Doc szerepében
Király Levente
, a Nemzet Színésze és
Ádám Tamás
lép színpadra. A Puerto Ricó-i banda vezéreként
Rédei Roland
, Chino szerepében
Bánvölgyi Tamás
játszik, a Jetek oldalán Riff alakjában
Poroszlay Kristóf
vezeti a fiatalokat. Hosszú a lista, de ezzel nincs vége az ismert arcoknak, többek között
Horák Renátát, Kálnay Zsófiát, Csorba Katát, Szívós Lászlót, Savanyu Gergelyt, Lazók Mátyást
és
Barnák Lászlót
is megtaláljuk a castingban, valamint
Juronics Tamás
koncepciójának megfelelően a Kortárs Balett táncosai is aktív részesei az eseményeknek, illetve a színészeknek is meg kell csillogtatniuk tánctudásukat. Teszik mindezt sikeresen, a Kossuth-díjas táncművész koreográfiája valóban élővé teszi a darabot, a nyitány is mozgalmas, dinamikusak a színpadképek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.