Lámpafényben a szegedi színházban – beszélgetés Harcsa Veronikával

Májusban megjelent Lámpafény című albumát mutatja be a Harcsa Veronika Quartet december 29-én a Szegedi Nemzeti Színházban, ünnepi koncerten. Az énekesnővel beszélgettünk.

– Hány formációban énekel?

– Két zenekarban, az egyik a quartetem, velük a saját szerzeményeimet játszom, én határozom meg a stílust, a zenekarvezető is én vagyok. A másik a Bin-Jip, ahol a kezdetektől demokratikusan működünk a döntések meghozatalában is, de a dalszerzésben vagy a hangszerelésben is.

– A zenésztársai nem neheztelnek, hogy két együttesben is teljes jogú tagként működik?

– Hál’ Istennek, nem. De ezt meg kell, hogy értsék. Ez ugyanis abból adódik, eléggé kísérletező alkat vagyok, és sokféle projektet szeretnék kipróbálni, sokféle stiláris környezetben, sokféle zenésztárssal. A quartet egy hagyományos, akusztikus fölállás, de a fejemben van még egy csomó ötlet, amit ebben a formációban nem lehet megvalósítani, ezért is alakítottuk a Bin-Jip-et, hogy elektronikus hanghatásokkal kísérletezzünk.

– Van különbség a hallgatóság között? Vagy a rajongói mennek ön után, és mindegy, hol énekel?

– Van különbség, mert más a két zene. A quartettel finomabb, lágyabb muzsikát játszunk, amit inkább ülve jó hallgatni. Míg a Bin-Jip dalok keményebbek, ezekre simán lehet bulizni, ugrálni is. De azért van kevés átfedés.

– A quartettel az első albumon nagyrészt standardokat játszottak. A következő kettőn dzsesszes saját szerzeményeket. A májusban megjelent Lámpafény verslemeznek mi a stílusa?

– Standardokat csak rövid ideig játszottunk. Én igazából a második lemezt, amin először szerepeltek saját szerzeményeim, azt tartom az elsőnek. Aki a You Don’t Know It’s You, és a Red Baggage CD-ket ismeri, az nem fog meglepődni ezen sem. Szintén dzsessz alapú a zenei környezet, ugyanakkor van benne egyéb más hatás is, például pop, pszichedelikus rock. Illetve szerepel még rajta egy-két sanzonosabb dal is, mivel a magyar nyelvhez ez az irány jól illik.

– Már az első lemezüket kiadták Japánban, turnéztak is ott, később pedig a többit is. Ez a kapcsolat hogyan alakult ki?

– Életem egyik nagy meglepetése ez a japán szál, amiért nem tettem semmilyen lépést. Egyszer kaptam egy érdeklődő e-mailt egy kinti terjesztőtől, aki azzal foglalkozik, európai dzsesszkiadványokat terjeszt Japánban. Először még a Speak Low albumból küldtem neki néhány száz példányt, és gyorsan jött a következő levél, kéri az újabb adagot, mert mind elfogyott. Erre fölfigyelt egy ottani kiadó, a Nature Bliss, és szerződést ajánlottak. Ők jelentették meg az összes lemezünket, az utóbbit is, ami magyarul szól.

– Már annyira ismerik az ön nevét, zenéjét, veszik a CD-jét úgy is, hogy nem értik a szöveget?

– Lehet, kishitű vagyok, de nem gondoltam, hogy ez érdekelni fogja a kiadót, bár a korábbi lemezeknek valóban sikere volt. Csak értesíteni akartam őket, most magyar versekkel foglalkozom, és hallgassák meg a demót. Erre visszaírták a megjelenés dátumát.

– És ugyanúgy fogy, mint az angol nyelvűek?

– Nem, de ennek az is oka, pontosan a földrengés utánra esett a megjelenés. És akkor az embereknek nem volt energiája újonnan kiadott CD-kkel foglalkozni.

– Más az ottani közönség, mint a hazai?

– Igen, de én Európán belül is érzek különbségeket. Például nagyon szeretem a szlovák, a cseh közönséget, mert ők irtó lelkesek, annyira nyíltan kimutatják az érdeklődésüket. A japán hallgatósággal is nagyon pozitív élményeink voltak, de előbb meg kellett szoknunk a reakcióikat. Ők a számok között csak röviden, kötelességtudóan tapsoltak, és várták a következő dalt. Csak a koncert végén adták át magukat a lelkesedésnek. A legendás japán fanatizmus ott bújt elő.

– Az angol dalszövegeket ön írta, magyarul ezt nem merte „bevállalni”?

– Az eredeti tervem az volt, én írom azokat is. Ezért is kezdtem el intenzíven foglalkozni a költészettel, hogy megismerkedjek a magyar líra hagyományaival. Viszont annyira nagy élmény volt ez a fajta mélyebb, nagy odafigyeléssel végzett versolvasás, éreztem, kell vele valamit kezdenem.

– A közönségnek tetszik a verslemez?

– Nagyon jók a visszajelzések, a hallgatóság, és a kritikusok felől is. Eleve a közönség részéről volt már egy kívánalom a magyar szövegek iránt, és ez a válogatás, úgy tűnik, tetszik az embereknek.

– Szegeden, 29-én a műsor ugyanaz lesz, mint májusban a Müpában?

– Annyi különbséggel, ott volt egy vendégünk is,

Kulka János

. Akit egyébként erre az alkalomra, kivételesen, újra fölkértük, de az időpont nem volt megfelelő neki. Ugyanakkor igyekszem majd, nem az ő szerepét átvéve, de a saját eszközeimmel a helyét kitölteni.

– Neki mi volt a szerepe és mivel helyettesítik?

– Prózai szövegeket mondott, amik vagy a megzenésített költőktől valók, vagy róluk szólnak. Én egyrészt a lemez születéséről fogok mesélni, másrészt néhány személyes történetet is beleszövök az estbe.

– Miért Lámpafény lett a lemez címe?

– Hagyomány, mindig az egyik dal címét választom ki. És azért ezt, mert egyrészt számos lámpafényes estét töltöttem el a versek olvasásával, a válogatással, a megzenésítéssel. Másrészt, számomra a szónak van egy nagyon otthonos hangulata, a versnek pedig, amit megzenésítettünk, van egy ilyen befelé forduló vonulata is, és ez passzol leginkább az albumhoz.

– Többször föllépett a JATE Klubban, a SZIN-en is. Milyen élményeket őriz Szegedről?

– Sőt, néhányszor a Millenniumi kávéházban is... Erős az egyetem jelenléte a városban, ami hatással van a kultúrára is. Sok a kulturális esemény, az emberek nyitottak, nagyon szeretek ott koncertezni. De ennél több dolog is köt oda, mivel az édesanyám odavalósi. Amíg a nagyszüleim éltek, minden nyarat ott töltöttem. Ezért nekem Szegeden lenni mindig különleges élmény. A szegedi színházban pedig még nem énekeltem, ezért nagyon várom.

– Gyorsan lett nagyon népszerű, sokan szeretik, és nem csak a fiatalok, a sajtóban is gyakran szerepel. Ezt a hirtelen jött sikert hogy éli meg?

– Sok munkával… Igazából nem erre koncentrálok, de nagyon jólesik. A megbecsüléssel és az érdeklődéssel szembesülni jó dolog, mert az ember hasznosnak, érdekesnek érzi azt, amit csinál, és ez erőt ad. De leginkább arra figyelek, mi az újabb feladat. Mikor lesz a következő próba, arra mit kell megtanulnom, megírnom stb.

– Itthon az ön története sikertörténet. Ezzel egyetért?

– Mindenképpen. És nagyon boldog vagyok, hogy ma már nagyjából kompromisszumok nélkül tudom művelni azt, amit a legjobban szeretek. Ezt sajnos nagyon kevés alkotó mondhatja el magáról. Mert a zenészek közül sokan kényszerülnek elvállalni olyan föllépéseket, amiket nem lelkesedésből, hanem a pénz miatt csinálnak.

– Mik a tervei jövőre?

– A quartettel még egy ideig a Lámpafénnyel koncertezünk. Ugyanakkor

Gyémánt Bálint

gitárossal az eddigi hobbiszinten űzött sorozatunkat egy kicsit komolyabbra fogjuk venni. Illetve a Bin-Jipnek megjelenik majd a második albuma.

– Hol tölti a karácsonyi ünnepnapokat?

– Azt hiszem, életem legromantikusabb karácsonya elé nézek, ugyanis a szentestét Párizsban töltöm, és 25-én jövök vissza a családommal ünnepelni.

Juhász Ági