Szeptemberi Tiszatáj: Mi való a Dóm térre?

A Tiszatáj új koncepciójának eredményeképpen szembetűnő, hogy számos újítás jelent meg a lapban. Először is jóval több fiatal kapott bemutatkozási lehetőséget, minden számban tematikus blokkot olvashatunk, a szeptemberi Tiszatájban éppen a Hajnóczy-hagyatékból készült válogatást, a borítót egész oldalas kép díszíti, egy Hundertwasser-grafika, a folyóirat nyitottabb lett a város kulturális intézményei, a Reök, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szegedi Nemzeti Színház, a Thealter irányába, a szövegek között pedig nem csak irodalmat, de színház-, opera- és képzőművészeti kritikát is olvashatunk, így az előadásoknak, tárlatoknak is marad szakmai nyomuk.

A legújabb szám

Zalán Tibor

verseivel nyit, majd következik egy izgalmas részlet a két éve elhunyt szerb prózaíró,

Milorad Pavić

Szellemtest című prózájából. A Kazár szótár szerzőjét a ’80-as években Nobel-díjra is jelölték, műveit számos világnyelvre lefordították.

Kiss Anna

,

Szálinger Balázs, Dobai Péter

és

Kántor Zsolt

költeményei a folyóirat szokásos színvonalához igazodnak, a drávaszögi születésű, Újvidéken élő

Kontra Ferenc

A Fibonacci-sor című elbeszélésében pedig a legutóbbi délszláv háborúk komor hangulatát idézi. Ahogy megszokhattuk, egy-egy szerző versei, prózai munkái után a folyóirat interjút is közöl az alkotóval, ezúttal Szálinger Balázs fiatal kortárs poétára, zenekritikusra, drámaíróra esett a választás. A beszélgetésből megtudhatjuk, Szálinger nagy dobásra készül. A fiatal

Julius Caesarról

ír. „… szeretném, ha mindhárom műnem lenne egyszerre, verseskötet, verses regény és előadható mű”.

Schlecht Aliz

Szálinger Oidipusz gyermekei című, 2009-ben a budapesti Radnóti Színházban

Valló Péter

rendezésében bemutatott drámájáról értekezve megállapítja:”A mítosz változtathatatlan fő szála körül a játékot valójában a párbeszédek és a cselekmény apróbb részletei, nem pedig a jövő bizonytalansága, a történet végkifejletének kérdése adja. Oidipusz alakjában így nem házassága és gyilkossága áll középpontban a színpadon, hanem belső küzdelme saját fátumával, akaratlan és végzetes tetteivel.”

Bencsik Orsolya

az utóbbi évek legkellemesebb irodalmi meglepetéseként emlegetett fiatal alkotó két évvel ezelőtt jelentkezett önálló kötettel, az újvidéki Forum gondozásában napvilágot látott Kékítőt old az én vizében című, verseket, prózaverseket, e-maileket tartalmazó kötetéért megkapta a Sinkó-díjat. Most prózával szerepel a folyóirat hasábjain, ezek a munkák talán még ígéretesebbek, mint versei. „Olyan friss hang, amelynek fölöttébb örülni kell. Kiváltképpen akkor, ha tudjuk, hogy milyen mértékben burjánzik a semmit mondás, a magát kellető dilettantizmus, nyomulnak gátlástalanul és kapnak korlátlan megjelenési lehetőséget az áltehetségek, könyveik jelennek meg, folyóiratuk van, mellékletek állandó szereplői, díjaik vannak” – írja Bencsikről

Gerold László

.

Csutak Gabriella

és

Torma Mária

izgalmas novellája után

Márok Tamás

vitára serkentő eszmefuttatása következik az idén 80 esztendős Szegedi Szabadtéri Játékokról, pontosabban arról, miért alkalmasabb a csillagtetős színpad inkább operák, mint operettek és prózai művek játszására.

Mikola Gyöngyi

az idei Thealteren részt vevő ex-Yu társulatok és a szegedi Metanoia teljesítményét elemzi. Ez utóbbiról találóan megállapítja: „Talán ebben a minimalista produkcióban, mely ugyanakkor a szó szoros és átvitt értelmében is magába sűríti többek között a színpadi terek kiképezésével, a bábjátékok, árnyjátékok, a performanszok és a mozgásszínházak jelképzésével, a fényeffektusok létrehozásával, az installáció-készítéssel kapcsolatos megannyi technikát és alkotói tapasztalatot, talán éppen ebben a „legartopédabb”, a szegénységgel és periferiális helyzettel legélesebben küzdő/játszó, immár a saját kellékeit is elhagyó, a Lomtár fázisán is túl lévő, végsőkig redukált előadásban sikerült

Perovics Zoltánnak

a legközelebb jutnia annak a spirituális minőségnek a megteremtéséhez, melyet egész színházi pályafutása során kutatott”. 2010. december 9-én második alkalommal rendezték meg a kari kis-konferenciát, melynek tárgyául A parancs című kollázst választották a hallgatók. A Nem szűnő dialógusban…-- című Hajnóczy-konferencia 17 résztvevőjének tanulmányaiból közölt most 5-öt a Tiszatáj, név szerint

Cserjés Katalin, Hoványi Márton, Nagy Tamás, Gaborják Ádám

és

Turi Tímea

dolgozatát, melyek kétségtelenül újszerű, izgalmas megközelítésben láttatják a XX. század egyik legeredetibb, legizgalmasabb alkotójának munkáit.