Augusztusi Tiszatáj: 80 éves a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Tiszatáj legújabb számában nyomon követhető az az újítás, ami a kényszerű főszerkesztőváltással végbement a lap szerkesztési koncepciójában és amiről Hász Róbert új főszerkesztő megválasztásakor portálunknak is beszámolt: ezentúl egyre több helyet kap a folyóirat hasábjain a színház, Szeged kulturális élete, nagyobb figyelmet szentelnek a városban zajló művelődési eseményeknek. Ezúttal a 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kapott megkülönböztetett figyelmet.

Csikós Ildikó

Hagyományújítás című tanulmányában

Buday Györgynek

, a később világhírűvé lett grafikusnak, a Szegedi Szabadtéri Játékok első, 1933-ban színre vitt Az ember tragédiája előadása díszlettervezőjének munkásságával foglalkozik, akinek ihletett alkotásaiból, díszletterveiből kiállítás nyílt a REÖK-ben, továbbá a mű bemutatását követő kritikákat, recenziókat szedi csokorba és elemzi. A Játékok történetében a Tragédiát tűzték legtöbbször műsorra. Az elmúlt évtizedekben 16 évad során 61 előadásban láthatták a nézők a Dóm téren, az idén

Vidnyánszky Attila

friss olvasatában és rendezésében. Az első bemutatóról nem véletlenül állapítja meg a szerző, hogy Buday György konvenciókkal szakító, jelzésszerű díszletei és vetített színpadképei nemcsak a

Hont Ferenc

rendezte Madách-mű szegedi sikeréhez járultak hozzá, hanem egyben a Szabadtéri Játékok elindításában is fontos lépések voltak.

Hollósi Zsolt

áttekintésében

Madách

drámai költeményének Dóm téri életét veszi számba. Az évek során mindegyik interpretáció más és más volt, hol

Lucifer

, hol

Ádám

vagy az Úr került előtérbe, az egyikben a látvány dominált, a másiknál a gondolatiság került előtérbe. A szöveg végkicsengése: érdemes ma is műsorra tűzni Az ember tragédiáját. A folyóirat költészeti rovatában ezúttal

Tandori Dezső, Miklya Zsolt, Villányi László

és

Markó Béla

versei kaptak helyet, a prózarovatban pedig

Bálint Péter, Lászlóffy Csaba, Potozky László, Oláh János

legújabb alkotásai. Érdekes témát feszeget

Mercs István

„Iskolás” kanonizáció című dolgozatában.

Móricz Zsigmond

műveinek korabeli és mostani fogadtatását hasonlítja össze, iskolai tankönyvekben való szereplését vizsgálja egykor és ma rámutatva arra, hogy az irodalmon túl számos egyéb társadalmi, politikai, szociológiai mozzanat is közrejátszik ma is egy-egy író kanonizációjában. Pomogáts Béla két költőóriás,

Reményik Sándor

és

Babits Mihály

baráti kapcsolatát, költészethez való viszonyát, világképük, politikai nézeteik, eszmeiségük hasonlóságát és különbözőségét vizsgálja. Arra a megállapításra jut, hogy noha a két költő vélhetően sohasem találkozott, megkülönböztetett figyelemmel kísérték egymás munkásságát, tudtak egymás dolgairól, és nagyon sok mindenről hasonlóképpen vélekedtek. Megrázóan szép az a két vers, amellyel a két halálosan beteg költőtárs búcsúzik egymástól és a világtól.

Péter László

a tőle megszokott alapossággal és körültekintéssel

Szabó Dezső

Csíkszentdomokoson eltöltött hónapjait vizsgálja, ahova az író nyelvjárási gyűjtőmunka céljából utazott. Az irodalomtudós kiderítette, mely falubeli család tagjai szolgáltak később mintául egy- egy regényhős megformálásához, melyik valós női alak kap megkülönböztetett figyelmet, és melybe szerelmesedik bele igazából a fiatal Szabó Dezső.

Kabán Annamária

tanulmányában

Dsida Jenő

szerelmi költészetének újabb megközelítéséhez kínál fogódzókat,

Gergely Ágnes

Jonathan Swift éjszakái című új verseskönyvét pedig

Kolozsi Orsolya

ismerteti. A kritika rovatban recenziót olvashatunk

Tarján Tamás

tollából

Spiró György

sokat vitatott Tavaszi tárlat című regényéről, a József Attila-díjas

Ferenczes István

Zazpi című szerepjátszó verseit pedig

Gajdó Ágnes

ajánlja az olvasók figyelmébe. Pomogáts Béla óriási vállalkozása a Magyar irodalom Erdélyben (1945-1968) című mindenképpen rendhagyó mű, hiszen nem születik túl gyakran ilyen alapos és megbízható irodalomtörténet-írás. „Az esztétikai értékek megítélésében, irányzattörténeti kérdésekben (elsősorban a realizmus és az avantgárd törekvések és megvalósítások kerülnek szóba), a műfajok definíciójában tévedhetetlen Pomogáts, mindenhol

Láng Gusztáv

frappáns kifejezésének szellemében jár el: „eposzi tárgyilagossággal” ítélkezik, osztályoz, jellemez.” A folyóirat illusztrációit a REÖK Buday György-kiállítás anyagából válogatták össze.