Komoly-vidám Víg özvegyet ígér Kozma Péter

Már gyerekként is rajongott a szabadtériért, majd a zeneakadémia után az operarendezés vonzotta leginkább, hogy tanuljon, az Egyesült Államokba is kiköltözött. Kozma Péter, a Szegedi Szabadtéri Játékok A vígözvegy című produkciójának rendezője igazi összetett műfajként tekint az operettre is, és felhőtlen szórakozást ígér a nagyérdeműnek.

– Ön San Diegóban él, mi vezet oda egy operarendezői ambíciókkal rendelkező fiatalembert?

– A Magyar Állami Operaházban rendezőasszisztensként dolgoztam egy évig a zeneakadémia elvégzése után. Élt bennem a vágy, hogy operarendezőként továbbtanuljak. A német nyelvterület annyira nem vonzott, az angol részen pedig legközelebb Amerikában volt kifejezetten operarendezés szak. Felvettek, el is végeztem Austin Texasban, azután az ország különböző pontjaira vitt a sors a keletitől a nyugati partig. Megházasodtam, és úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy San Diegóban szeretnénk letelepedni egy időre. Négy évig voltam Columbusban az operatanszak vezetője, mindketten úgy éreztük, hogy ideje továbblépni.

– Mit jelentett ez?

– Szabadúszóként szerettem volna elkezdeni dolgozni, a professzionális rendezéseim mind szabadúszó státuszomból következtek. Amerikában egyébként csak rendezőasszisztensi státusz van a színházaknál, a rendezőket produkciókra hívják meg.

– Milyen különbségeket lát az amerikai és a magyar operajátszás között?

– Rengeteg különbség felfedezhető. Talán a legnagyobb, hogy amíg Magyarországon az operajátszás elsősorban állami, megyei stb. szinten működik, addig Amerikában teljesen magánpénzből finanszírozott vállalkozás. Ennek persze megvannak a pozitívumai és a negatívumai is. Magyarországon az operajátszás erőteljesen politikai, Amerikában viszont elsősorban gazdasági kérdés. Itthon rengeteg politikai szempont van a színház irányításában, míg a tengerentúlon a piaci szempontok uralkodnak. Sajnos most Amerikában a gazdasági válság az operajátszás mélyrepülését is okozta, rengeteg társulat szűnt meg, színházak bezártak, a nagyobb társulatok számára is komoly műsorpolitikai, előadás-számbeli kérdéseket okozott. Érdekes még, hogy az amerikai operaházak legnagyobb részének az úgynevezett stagione műsorszerkesztés az alapja, tehát előadásokra, produkciókra szerződtetnek társulatot, nincs naponta változó repertoár, ami Európában inkább jellemző.

– Ha már üzlet és piac, létezik rentábilis operajátszás?

– Nem, olyan operajátszás létezik, mikor elegendő támogatás mellett egy színház ki tud jönni nullára – ezért hívják nonprofit működésűnek, mert az a boldogság, mikor egy évadot így lehet lezárni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a színháznak sosincs pénze évad végén, hanem a legtöbb jól működő színház alapítványi összegből folytatja a tevékenységét, egy állandó alap kamataiból, illetve az egyéb támogatásokból dolgoznak. Azonban senki sem abból él, hogy üzleti vállalkozásként operát csinálna.

– Ez negatív jövőt fest az operának?

– A színház nem rentábilis, vagy üzleti vállalkozás, ez így volt a kezdetektől fogva. Abban állt be változás, hogy egyre nehezebb ezt a nonprofit jelleget megtartani úgy, hogy az ember ne fizessen rá. Ugyanakkor ez egy katalizátor is, arra kényszeríti a műfajt és a műfajban dolgozókat, hogy megújuljanak, és újfajta módon, újfajta közönséget hozzanak be a színházba. Nem hiszem – és remélem is –, hogy lesz olyan éra, mikor opera már nem lesz. Ameddig élő színház van, opera is lesz, az, hogy hány művet játszanak, és azok milyenek, az más kérdés.

– Operaspecialista, most rendez először operettet. Nagyon más?

– A legnagyobb kihívás talán az, hogy – ahogy mondani szokás – az opera összművészeti műfaj, majdnem minden színházi műfajt magában hordoz. Az operett, ha lehet, még komplexebb. Itt nemcsak komoly énekesi teljesítmény az elsődleges kifejezése a történetnek, hanem legalább ugyanannyira fontos a tánc, a párbeszédek, a próza. Itt Szegeden megvan az a fantasztikus lehetőség, hogy minden szerepre olyan művészeket lehet hívni, akik abban a szerepkörben a leginkább otthon vannak. Számomra a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy kényelmesen megszoktam az elmúlt 14 évben, hogy egy operaénekes miként dolgozik, milyenfajta segítséget vár a rendezőtől és milyen módon építi be az anyagot, a szövegkönyvet, az énekelnivalót a „testébe”. A prózai színészeknek egészen másfajta munkamódszerük van, amihez nekem alkalmazkodni kellett, és örömmel tanultam – a színészek nagyon türelmesek, kedvesek és segítőkészek voltak velem.

– Hogy talált egymásra ön és A víg özvegy?

–

Kesselyák Gergely

keresett meg. Már egy pár éve beszélgetünk arról, hogy részt vehetnék a szabadtéri játékokon. Hogy most jött el az alkalom, annak az is az oka, hogy pont A víg özvegy volt az első színpadi előadás, amit vezényelt Miskolctapolcán, ahova engem mint jóbarátot lehívott cintányérozni. Ott találkoztunk mindketten A víg özveggyel együtt. Ennek emlékére, vagy apropóján, mikor A víg özvegyre esett a választás a műsortervben, felkért, hogy rendezzem meg.

– Milyen jelzővel illetné A víg özvegyet?

– Egyrészt szeretnénk, ha jól szórakozna a közönség. Azt gondolom, hogy a fantasztikus szereplőgárda garancia erre, magunk is hihetetlenül jól mulatunk a művészek viccein. Sokan, megkérdőjelezik azt, hogy egy operett mennyire lehet fajsúlyos. Nos, ebben a darabban előkerül egy-két nagyon komoly probléma, amelyeket szeretnék a nézőknek megmutatni, ha nem is csehovi mélységekben. Párkapcsolat, emberek közötti viták, harcok, boldogtalanság, boldogságkeresés – ezek valódi, fajsúlyos kérdések, amelyekkel mindnyájan küzdünk. Egyfajta válságkorszakot élünk, és próbáljuk ebben a széteső, szakadozott, változó világban megtartani azokat a kapaszkodókat, amelyektől mi boldogok tudunk lenni: az életformánkat, a párkapcsolatainkat. Ha nagyon olcsón akarnám megúszni, akkor azt mondanám, hogy a darab komoly és vidám, ahogy az élet is.

– Említette, hogy az operett irányában a szakmán belül is megmutatkozik egyfajta lenézés; mi a helyzet a tengerentúlon?

– Amerikában A víg özvegy az operaházi repertoárok állandó szereplője, talán legtöbbször fordul elő az összes, Magyarországon játszott operett közül, a houstonitól a New York City Operáig, majdnem minden jelentős színház műsorára tűzi viszonylag rendszeresen. Másrészt Amerikában az úgynevezett „könnyű opera” nagyon divatos, mivel ahogy említettem, a piaci szempontok nagyon fontosak. A közönség pedig kifejezetten szereti az operettet, a vígoperát és a könnyedebb operákat. A Budapesti Operettszínházhoz hasonlóan ott kint nagyon sok színház erre specializálódik.

– Vitt bele a darabba ottani megoldásokat, ötleteket?

– Nem hiszem, szerintem a magyar operettjátszásnak megvannak a saját maga hagyományai, erre próbálok építeni. Természetesen saját magam, illetve a tervező stáb, ebbe beleértve a karnagy urat is, próbáljuk belevinni mindazt a darabba, amit mi ma A víg özvegyről gondolunk. Ebben nem hiszem, hogy bármiféle amerikaiság lenne, inkább „európaiság”, a hazatérés, a „kintinek” a visszahozatala. Amerikában az európai tradíciókból merítenek, olyan, hogy amerikai operettjátszás, nemigen létezik.