Kultúra

Eső után Víg özvegy + FOTÓK, VIDEÓ

2011. július 16., szombat

A Szegedi Szabadtéri Játékok második premierjeként péntek este a Lehár-féle A víg özvegy dallamai hangzottak fel a csillagtetős színpadon. A sztárparádéban bővelkedő darab azt adhatta a nagyérdeműnek, amire vágyott: alapvetően klasszikus nagyoperettet egyéni, humoros megoldásokkal. Bár Kozma Péter rendező „felhőtlen” szórakozást ígért, a felhőket sajnos nem sikerült elriasztaniuk, így az eredetileg 21 órai kezdés helyett a zivatar elállta és a nézőtér – egyébként gyors és alapos – víztelenítése után, csak fél 12-kor hangozhattak fel a fanfárok, és így az előadás körülbelül negyed 3-ig húzódott. Az eredetileg Victor Léon és Leo Stein jegyezte librettót Mérei Adolf fordítása nyomán Böhm György, Jászai Mari-díjas dramaturg „alkalmazta” a szabadtéri színpadára.

A válság, a haza és a szerelem

Pontevedróban nagy a baj, államcsőd fenyeget. Válságos időket élünk (ez valahonnan a nézőnek is ismerős lehet), oda a Haza, ha az elhunyt bankárférje révén meggazdagodott honleány, Glavari Hanna (Herczenik Anna) húszmilliós vagyonát nem sikerül megszereznie az ügyes(kedő) diplomáciának. Danilovics Danilo követségi titkárnak (Kálmán Péter) jut a megtisztelő feladat, hogy házasság révén a Hazának szolgálatot tegyen. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Az ifjú gróf és a gazdag özvegy egykor gyengéd érzelmeket tápláltak egymás iránt. Ám Danilo arisztokrata nagybátyja közbeszólt Hanna alacsony származása miatt. Danilo pedig nem tartott ki szerelme mellett, aki hamarosan egy gazdag, ám idős udvari bankár felesége lett – majd özvegy... Hanna klasszikus primadonna, kezéért minden férfi vetélkedik, őt mégsem érdekli igazán egyik sem, hiszen tudja: csak a vagyonára fáj a foguk. Elhatározza, hogy megleckézteti régi szerelmét is... Diadalmaskodhat-e a szerelem a büszkeség felett? A záróképben fehér ruhában találnak egymásra a szerelmesek a széttöredezett, zűrzavaros világban, Párizsban, a „szerelem városában”, ahol ugyanakkor egy felborult és szétdarabolt Eiffel-torony jelzi emblematikusan, mennyire kusza, szétesett ez a jelen, melyben nagykövet- és attaséfeleségek szeretőikkel és férjeikkel űzik „intrikáikat” (díszlet- és jelmeztervező a Jászai Mari-díjas Zeke Edit).

Aki legyez, és aki legyeskedik

A cselekmény másik megragadó szála a francia követségi tanácsos, Rosillon (Boncsér Gergely) és a pontevedrói nagykövet, báró Zéta Mirkó (Haumann Péter) feleségének, Valencienne-nek (Keszei Bori) a „se veled, se nélküled” viszonya, „legyező” jeligére... Ennek révén az is megmutatkozik, milyen nemes egyszerűséggel épül rá a legyezőre, illetve az arra írt szavakra a történet ezen szála. Amint az egy közönségtalálkozón elhangzott, Valencienne megnyilvánulásaiban nem annyira a szubrett tipikus megtesítője, sokkal inkább egy kis primadonna a saját világában, mint ahogy Rosillon is egyfajta botcsinálta, tutyimutyi bonviván a maga módján.

Dóm téri hajnal

Szükségtelen egyenként nyilatkoznunk a színészi játékokról, nem volt túlzás a szabadtéri azon reklámja, hogy valódi sztárparádét kap a közönség – az említettek mellett még többek között Csákányi Eszterrel, Molnár Piroskával, Hernádi Judittal, Földes Tamással, Szacsvay Lászlóval és Gárday Gáborral –, ebben pedig benne van mindenekelőtt a primadonna és bonviván szerepek remek eltaláltsága, de a mellékszerepek kiegyensúlyozottsága is. Három röpke kiemelést mégis legyen szabad tennünk a „mellékszereplői” vonalon. Bajor Imre Nyegus-alakítása egyszerűen zseniális, a humora egyedülálló színészi alkatának természetes megnyilvánulása, Haumann is hozta a tőle megszokott szerepmegformálást, Vida Péter Cascade-ja pedig egyenes lehengerlő volt. A diplomatikusan megoldott (nemcsak) diplomatatörténet után, zivatar ide vagy oda, a Dóm téri hajnalban mégiscsak azzal az érzéssel állhatott fel az álmos, tűzijátékkal, gazdag és jól komponált színpadképekkel kielégített közönség, hogy bizony egy nagyoperett megéri az éjszakázást.