Egy asztalnál az író és a kritikus, az irodalomtudós - megszokott látvány, gyakori jelenség ez a könyvhéten. A szerep azonban fordított. Nem a kritikus kérdez, őt faggatja az író. Egy könyvről. Meg arról, hogy ha valaki így tud írni mások szövegeiről, miért is nem lett maga is író. Bombitz Attilával, a szegedi Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék oktatójával Darvasi László író beszélgetett az irodalomtörténész legújabb, Harmadik félidő című könyvének megjelenése alkalmából kedd este a Grand Caféban. Nincs még egy irodalmár, aki ilyen mélységében ismerné az osztrák irodalmat, és aki így együtt vizsgálná a jelenkori magyar és osztrák szerzőket - vezette fel az estet Erdélyi Ágnes, a Grand Café Mozi és Kávézó vezetője, a Móra Ferenc Kollégium igazgatója. Darvasi szabadkozott, az objektív hozzáállást kérte számon saját magán, hiszen szinte "sajtóetikai vétséget" követtek el: Bombitz Attila számtalanszor értekezett már róla, moderálta író-olvasó-találkozóit, régóta jól ismerik egymást. De hogy is van ez irodalmároknál, ha valaki ennyit ír más szerzőkről, miért nem lesz szépíró? Verseskötet helyett
Egy Kincskereső táborban kezdődött Bombitz Attila szegedi pályája, 1985-ben. Baka István kezei alatt először verseket írt, amelyekből összegyűlt egy kötetre való. Mégsem lett költő. "Inkább a riporterekkel voltam jóban" - mondta Bombitz. Baka a kritikusi pálya felé terelte. Így akkor az ő prózájáról írt egy tanulmányt a Tiszatájba. A szépírói hajlam mindenkiben megvan, attól függ, miként talál nyelvet hozzá az ember - vallja az irodalomtudós. Ő nem a szépíráshoz talált. Írt Bereményi Gézáról egy kritikát, majd megszólta egy irodalmár, hogy hogyan is ismerhetné ő Bereményit, nem az ő korosztálya. Nem volt más hátra, keresni kellett egy szerzőt, aki az ő generációjához közelebb áll. Így Darvasi lett a következő áldozat. "Szerencsém volt" - mondta Bombitz. Egyszerre hallgathatta a jelenidejű irodalmat Bakától, Darvasitól, Szilasitól, és Csúri Károlyt, aki irodalomelméletet tanított a lehetséges világokról. Így találkozott az elméleti háttér és az élő irodalom. Egyszer ült a vonaton, és Mészöly Megbocsátás című kisregényén gondolkodott. "Beugrott Csúri Károly Kassák-verselemzése, és megvilágosodtam" - összeért a két szál, rájött, hogyan lehet működtetni az elméletet a szövegekkel. "Tudom, olyan okos nem lehetek, mint a tanáraim, ők viszont nem írnak kritikát" - összegzett Bombitz. Bernhard nélkül nem megy
Először az osztrákokkal kezdett intenzíven ismerkedni, méghozzá Esterházy Péteren "keresztül", akinek a munkáiban lépten-nyomon visszaköszönt Thomas Bernhard és Peter Handke. A rendszerváltás éve volt, korszakforduló, mégis, hiába volt közel mind földrajzilag, mind történelmileg Ausztria, az akkori nagyok, Bernhard, Bachmann és Handke sehol sem voltak Magyarországon, a tankönyvek valahogy nem vettek tudomást róluk - mesélte a kritikus. Bombitz azt is hozzátette, három éve elhunyt osztrák professzora, a kortárs irodalomtörténet és -kritika egyik legnagyobb alakja, Wendelin Schmidt-Dengler annak idején külön kérte a nála tanuló hallgatókat, vizsgálják felül Bernhard hatását a magyar irodalomban. Sokak életműve ugyanis - osztrák és magyar oldalon egyaránt - Bernhard nélkül nem értelmezhető. Az osztrák irodalomban ennek nyomán történetellenes, nyelvközpontú és kísérleti szövegek születtek. Ezalatt a német térfélen a valóságábrázolás és a politikum borzolta az írói kedélyeket, miközben a bestsellerlistákat jobbára máig mintegy nyolcvan százalékban osztrák szerzők uralják német földön is. Az osztrák tanszék docense szólt a "generation next"-ről is. Feljövőben van ugyanis egy teljesen "laza", játékos, gazdag műfaji regisztert felvonultató osztrák irodalom, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Daniel Kehlmann (már három könyve is megjelent magyarul), Wolf Haas (aki krimijeivel vált ismertté), Arno Geiger (történelmi regényével elsőként hozta el a Német Könyvdíjat), Daniel Glattauer (szerelmes emailregényével mutatott újat), vagy Thomas Glavinic (aki már szinte minden műfajban kipróbálta magát). Múlhatatlan Monarchia, feldolgozatlan Anschluss
Krízisek az osztrák irodalomban? - vetette fel Darvasi. Az Osztrák-Magyar Monarchia emléke máig jelen van, posztmonarchikus elképzelések lengik be nemcsak az irodalom, de a politika-közélet platformjait is (lásd Duna-stratégia). A századforduló nyelv- és szubjektumkrízise alapjaiban határozta meg az irodalmat. A másik nagy nyitott kérdés az 1938-as Anschluss volt - magyarázta Bombitz Attila. Csatlakozott Ausztria a náci Németországhoz, vagy hozzácsatolták? Míg a németek a világégés után egy lelkiismereti diskurzusban vetettek számot a történtekkel, Ausztriában sokáig az "áldozat"-tudat élt. Gól előtt
És hogy mit is várhatunk a Harmadik félidőtől? Osztrák-magyar párbeszédet fogunk kapni, a legfrissebb irodalmat az elmúlt húsz év távlatából, jó könyveket, amelyeknek minden polcon ott kellene lenniük - vallja Bombitz. "Ezek a szövegek valóban beszélgetnek egymással. A kötet egyik részében ott van az osztrák, a másikban a magyar szerzők csapata. Én edzettem őket, most rajtuk a sor, hogy összecsapjanak a pályán" - tette hozzá Bombitz Attila, aki azt is elmondta, vicces párhuzam, hogy a kézirat leadása után nem sokkal az egyik sportadó ilyen címmel műsort is indított. Kéretik nem összekeverni!
