A Család Évéhez kapcsolódóan híres házaspárokat mutatunk be a történelemből Nyári Imre történész összeállításában. A családok élete nem mindig könnyű. Számtalan probléma, konfliktus adódik egy-egy kapcsolatban. Mind belülről, mind pedig kívülről feltűnhetnek bajok. Ilyenkor szükség van arra, hogy a házastársak egymás mellett, a szülők gyermekeik mellett álljanak. Ez nem csak a hétköznapi családokra igaz. Ha végignézzük a magyar uralkodók családjait, közöttük is találunk számos példát.
II. Béla
királyt még gyermekkorában megvakíttatta
Kálmán király
Béla apjával,
Álmos
herceggel együtt, mert a herceg többször összeesküvést szőtt Kálmán uralma ellen. A kis Béla vakon nőtt fel, a pécsváradi apátság szerzetesei gondoskodtak róla.
II. István
közbenjárására 1128 körül a herceg összeházasodott
I. Uros
szerb nagyzsupán lányával. Béla nehéz élethelyzetében erős segítőtársra talált feleségében, aki intelligens, művelt és határozott nő volt, aki nem rettent meg a kemény lépésektől sem. 1131-ben, amikor II. Béla trónra került, az aradi országgyűlésen a királynő keményen felelősségre vonta azokat akik férje szomorú állapotáért felelősek voltak. „
Ilona
királyné – a királlyal és a bárókkal tartott tanácskozás eredményeként – országos gyűlést hívott össze az országban, Arad mellett. Az említett országos gyűlés napján, amikor a király országának 'trónján ült', eljött a királyné fiaival és a király közelében ült le. Azután pedig így szólt az egybegyűlt néphez: 'Minden hívünk, nemesek, öregek és ifjak, gazdagok és szegények, hallgassatok meg! Mivel az Isten mindnyájatoknak megadta a látás természetes képességét, hallani akarom, miért fosztották meg urunkat, a királyt szeme világától, és kiknek a tanácsára történt ez? Tárjátok csak fel nekem tüstént, és ezen a helyen híven bosszút állva rajtuk, végezzetek velük miértünk. Mert íme, az Isten a mi királyunknak két szem helyett négyet adott'” - írja a magyar krónika. Ekkorra a házaspárnak már két gyermeke született. A további gyermekáldás sem maradt el. Összesen hat gyermekük született. A vak királyt mély és érzékeny kapcsolt fűzte a családjához, gondosan ápolta halott édesapja emlékét. Féltő szeretettel fordult gyermekei felé. Egyik lányától,
Zsófiától
, akit 1139-ben a német császár jegyeseként Németországba küldött ekképp búcsúzott: „Uram, Istenem, a menny és föld Ura, te mindent látsz, én viszont semmit sem látok. Rendelésedre, mivel így akartad, én vakká lettem. Te ellenben látod a szívek rejtekét; látod a múltat, a jelent, a jövőt, egyaránt. Ő az én egyetlen leányom, és itt kislánya fejére tette kezét, kivel irgalmadban szerencséltettél. Ma színed előtt őt, téged hívva segítségül férjhez adom, legyen köztem és közted olyan erős megállapodás, Istenem, hogy te őt soha el nem hagyod.” A királynak, aki értelmes és energikus ember volt, nehezére esett feldolgoznia vakságát. Sokszor előfordult, hogy keserűségét borba fojtotta. Lelketlen udvaroncok, kik kihasználták, hogy Béla ilyenkor engedékenyebb, még bátorították is ebben a szokásában. A királyné azonban ekkor sem hagyta el férjét, hanem támogatólag állt mellette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.