Szélinger Balázs szegedi történelemtanár, Etiópia szakértője. Őszintén hisz abban, hogy aki egyszer is járt Afrikában, azt a kontinens visszahívja magához, hiszen Afrika az emberiség bölcsője, innen ered az emberiség közös emlékezete, vagyis aki ott jár, úgy érezheti, hogy hazajött. A Szegedi Bölcsészkarra kimondottan azért ment, hogy Afrika történetével foglalkozhasson. E mellett korábban több zenekarban közreműködött, mint dobos és szövegíró.– Az orvosi pályára készült, mégis a történelem felé fordult később. – Két évig jártam az orvosira, majd rövidebb ideig dolgoztam a Gyermekklinikán. Ezután 1995-ben sikeresen felvételiztem a bölcsészkarra. Ide már kimondottan úgy érkeztem, hogy Etiópia történetével szeretnék foglalkozni. Bizonyos szempontból ezt rögtön az első félévben sikerült is megvalósítanom, mert a történelem tanszéken akkoriban aktívan működött a Szegedi Történészhallgatók Egyesülete. Hamarosan lehetőséget kaptam arra, hogy előadást tarthassak Etiópia történetéről. Semmi rutinom nem volt, hiszen ez volt életem első lehetősége arra, hogy nagyobb hallgatóság előtt beszéljek. Ezzel a lendülettel három órán át sikerült előadni a kis hallgatóság előtt. De a mai napig megmaradt ez a „rossz” szokásom, hogy órákig tudok beszélni, arról, amiről igazán szeretek. Egyszer odajött hozzám a Történészhallgatók Egyesületének elnöke, s nekem szögezte a kérdést: mi lenne, ha kimennénk Etiópiába? Akkor nem is vettem komolyan ezt, de fokozatosan rá kellett jönnöm, hogy a lehetőség valóban adott. 1998 októberében pedig első ízben eljutottam Etiópiába. – Biztosan sokan kérdezték már, de miért pont Etiópia? – Mit tudsz csinálni, ha érdekel egy téma? Bemész a könyvesboltba, és körülnézel, milyen könyvek vannak ezzel kapcsolatban. Amikor hazajöttem Algériából 1988-ban, akkor még nem lehetett könyveket találni Afrikáról. Viszont az antikváriumban voltak ezzel kapcsolatos könyvek. Az isteni gondviselésnek köszönhetően az Afrikával foglalkozó könyveim nagy része Etiópiáról szólt. Gyakorlatilag innentől ráállítottam magam a vágányra, és belemerültem a témába, amennyire csak lehetett. A magyar és az etióp nép sorsában rengeteg a közös vonás. Ugyancsak történelmi okokból van az, hogy Etiópiába viszonylag sok magyar került ki annak idején. Különösen hangzik, de racionális magyarázatot találhatunk rá. Az 1920-as trianoni békének köszönhetően az elszakított országrészek területén rengeteg lett a munkanélküli. Ezek zömmel az értelmiségiek közül kerültek ki (orvosok, mérnökök, bankárok), akik általában Amerikába vándoroltak el. De azok, akik nem a tengerentúlon kötöttek ki, idővel Afrika felé vették az irányt. Afrikában ekkoriban pedig Etiópia az egyetlen olyan ország, ami nem volt gyarmat. Ez azért fontos tényező, mert a magyar diplomát nem ismerték el a gyarmatokon, egyedül az akkor független Etiópiában. Ez több dolgot is megmagyaráz, amire a doktorim írása közben jöttem rá. Például, hogy az etiópiai magyarok között miért volt annyi értelmiségi. – Milyen hasonlóságot lehet látni a magyar és az etióp nép sorsában, kultúrájában? – A történelmünkben van egy hasonló trauma: a magyarság esetében ez Mohács, majd a 150 évig tartó török megszállás. Van egy „etióp Mohács” is, 1527-ben. Ezek ugyan nem törökök, hanem szomáliaiak, akik egyébként az oszmán törökökkel szövetségben álltak. A különbség a két trauma között, hogy míg a magyar király meghal a csatában, és a korabeli magyar értelmiséget is „lefejezik”, addig az etióp uralkodó megmenekült ugyan, de az addigi etióp keresztény kultúra kolostorai, templomai elpusztultak: a becslések szerint a kulturális értékek mintegy nyolcvan százaléka. Az etióp irodalomban egyébként felfedezhető ugyanaz a vonulat, mint a magyaroknál, vagyis kialakul a választott nép tudata, a gondolat, hogy Isten azért mérte ránk a csapásokat, mert mi vagyunk a kereszténység védőbástyája. Mondhatni a kereszténység keleti védőbástyája Magyarország, míg a déli Etiópia. – Az úszóháznál épp csak befejezte a csónakja festését. Igazi etióp színeket kapott, vagyis piros-sárga-zöldben pompázik most már. Hogyan tudja összeegyeztetni a szerteágazó érdeklődését? Hiszen a magyar történelem és kultúrában legalább annyira benne van történelemtanárként, mint a hazai reggae zenei kultúra terjesztésében... – Többször feltették nekem a kérdést, hogy miként lehetek ezeknek a kultúráknak rajongója, magyar történelemtanárként. De szerintem ezek nagyon is összeegyeztethető dolgok. Száz százalékban magyar az identitásom, csak nem hiszek abban, hogy ezt lépten-nyomon külsőségekkel is demonstrálnom kellene. Az én magyarságom nem egy matrica vagy jelvény, hanem például az, hogy magyar irodalmat olvasok és kényes vagyok a helyesírásra még egy e-mailben is. Visszatérve a gondolatmenethez, úgy látom, hogy az első ránézésre az amúgy különbözőnek tűnő kultúrák között sok hasonló vonás található. A szimbólumokon, vagy a félreértéseken túl a világ igazából nagyon egyszerű: rosszakból és jókból áll, igazakból és hamisakból. És erre nagyon sok író is rájött. Volt Magyarországon egy nagyon jó blues gitáros, Radics Béla. Ő ezt úgy fejezte ki, hogy vannak pengék és halak. A pengék elöl hasítanak, ők viszik előre a világot, a halak csak úsznak az árral. És ha belegondolsz, akkor látod, hogy a világirodalom jelentős része erről szól. – Vagyis vannak egyetemes emberi kérdések és értékek, függetlenül attól, hogy ki honnan jött? – A megfejtés nagyon egyszerű. Órákig beszélhetnék arról, hogy mit jelent például rasztának lenni, s hányféle van, és miben hisznek, de nyilván a végén úgy összegezhetném a lényeget, hogy egy Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Jókai Mór, Márai Sándor, vagy Petőfi Sándor az élet nagy dolgairól ugyanazt gondolják, mint mondjuk Bob Marley. És számomra a sok különbözőnek tűnő kultúra között látható összefüggés. Vagyis vannak egyetemes értékek. Én ebben hiszek. Hogy ezeknek az értékeknek milyen keretet adunk, az valójában teljesen mindegy. Az előbb említettem, hogy az élet „nagy dolgait” igaz és hamis dolgokra lehet osztani. Hozzá kell tegyem, hogy történelemtanárként rengeteg történelmi példa van előttem. Gyakran van különböző korokban az egyes embernek olyan élethelyzete, amiben könnyű rosszul választani. De akkor a rossz választást később fel kell ismerni és be kell vallani. És sokszor ez a legnehezebb.
