Miklósa Erika: Valamiben nagyon „speciálisnak” kell lenni

– Sokan ismerik az egészen a Metropolitanig ívelő pályáját, jóval kevesebben tudják, hogy Szegedről indult.

– Valóban, a Kisszínházban. A főiskolások a Színigazgatót szerették volna vizsgaelőadásként bemutatni, és hiányzott egy koloratúrszoprán hely – én akkor a konzervatóriumban tanultam. Bátran vállaltam, és éppen

Pál Tamás

vezényletével 1989-ben itt Szegeden indult a pályám. De sok koncert, illetve a szabadtéri játékokon való szereplés is Szegedhez köt. Mindig ragaszkodom hozzá, hogy eljöjjek a szabadtérire nyáron, mégha én nem is énekelek.

– A Varázsfuvolabeli Éj királynőjével egy szegedi versenyt is megnyert, és énekelhetett itt előadást is.

– Akkor még nagyon kezdő voltam, nagy lehetőség volt számomra, hogy itt kipróbálhattam magam. Manapság többnyire egy-két szereppel csinálnak nagy karriert, mert annyira sok az énekes, lehetőség viszont alig van. Valamiben nagyon „speciálisnak” kell lenni. Az Éj királynője olyan nehéz szerep, hogy általában hiány van a jelentkezőkből. Nekem szerencsém volt, mert úgymond erre születtem, és voltam olyan bátor, hogy ezzel elindultam. Nem az a nehéz, hogy bekerüljünk, hanem hogy a színvonalat megtartsuk. 2004-ben ezzel értem el az operaházak csúcsát, a Metropolitan Operát.

– Sokáig megmaradt ebben a szerepben, nem vágyott másra?

– Hét év volt, amikor a főcsapás

Mozart

Varázsfuvolája volt, beleértve a Mozart-évet is, amikor szinte nem is énekeltem mást. Bevallom, volt egy olyan gondolatom is, hogy benne ragadok ebben a szerepben, de azután arra gondoltam, hogy akkor én leszek a világ legjobb Éj királynője… Azt gondoltam, hogy mikor már háromszázszor elénekeltem az Éj királynőjét, akkor abbahagyom a pályát, és csinálok valami mást, de akkor megtaláltak más dolgok. Nem hagytam abba, hanem elindultam a musical és az operett felé, ami mind-mind új energiát adott, és színesítik a repertoárom. Most már 20 éve vagyok a pályán, és arra vágyom, hogy kihívások találjanak meg – ilyen szempontból „sportos” típus vagyok.

– Öntől sohasem állt távol a könnyűzene, a könnyedebb műfaj, csak egy példát említve: tavaly Kálmán Imre A Bajadér című operettjének bemutatójában is láthatta a nagyérdemű. Egyszerre szereti mindkét műfajt?

– Mindig azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy jó operaénekes lehessek, sok mindent meg kell tapasztalnom más műfajokból is, hogy minél színesebben tudjam átadni azt, amit egy-egy darabban közvetítenem kell. Ezért már a pályám elején sem voltam rest könnyűzenét énekelni. A Bajadérban az idei szezonra is vállaltam néhány előadást, és valószínűleg fogok is még, mert sokat jelentenek nekem ezek az alkalmak, mikor más műfaj művészeivel is megismerkedhetem. A népdalokhoz is nagyon erős a kötődésem: minden koncertem végén ráadásként magyar népdalt énekelek. – Úgy hallottam, az Ory grófjában is jól érzi magát, találkozott már korábban valamilyen formában a darabbal? – Készületlenül ért a felkérés, nem ismertem a szerepet, ugyanis ritkán játszott darabról van szó. Viszont örültem, hogy megismerkedhettem vele, mert valószínűleg a Metropolitanban is énekelem majd, úgyhogy a szegedi színpad most egy nagyon jó belépő, hogy kipróbáljam magam izgalom nélkül – hiszen itthon vagyok, olyan környezetben, amelyben jól érzem magam. Az Ory grófjában összetett és színes figurát alakítok: bár egy abszolút elegáns drámai hősnőt kell megformálnom, azért az irónia és a humor is része a karakternek. Remélem, és azon leszek, hogy más hazai fesztiválra is eljusson a darab, Anger Ferenc rendezővel és Pál Tamás karmesterrel ugyanis nagyon jól lehet együtt dolgozni.