Hétfőre virradóra meggyalázták Makón a város egykori főrabbijának, Kecskeméti Árminnak az emléktábláját. Alábbi írásunkban munkatársunk, Miklós Péter történész-muzeológus idézi föl Kecskeméti Ármin alakját és munkásságát.Kecskeméti Ármin 1874. április 21-én született Kecskeméten polgárosodott zsidó család gyermekeként, amelynek tagjai akkor már több mint száz éve a város lakói voltak. Édesapja Kecskeméti Jakab József, édesanyja Weisz Róza volt. Középiskolai tanulmányait 1883-ban kezdte a kecskeméti piarista gimnáziumban. 1887-től a budapesti Rabbiképző Intézet hallgatója volt. Húszéves korától jelentek meg nyomtatásban tudományos – elsősorban irodalmi és irodalomtörténeti – munkái. 1896-ban szerzett bölcsészdoktori címet a Pázmány Péter Tudományegyetemen, disszertációjának címe A „zsidó” a magyar népköltészetben és színműirodalomban volt. 1898-ban avatták rabbivá, s attól az évtől kezdve haláláig a makói neológ izraelita hitközség rabbijaként szolgált. Blau Lajoshoz, a Rabbiképző Intézet tanárához Makóról, nem sokkal a városba érkezése után, 1898. június 2-án írt levelében Kecskeméti Ármin a következőképpen fogalmazott. „Dolgaimról csupa jót írhatok. Remek hely. Itt öröm a munka méltányolás, kávod <= tisztelet, megbecsülés> jár nyomában, de nagy.” 1900. október 23-án kötött házasságot Magyar Irmával. A házasságkötésre a szegedi zsinagógában került sor, ahol azonban nem a tudós szegedi főrabbi, Löw Immánuel, hanem Kecskeméti Ármin bátyja, Kecskeméti Lipót nagyváradi főrabbi adta őket össze. A fiatal házaspárnak 1901-ben ikergyermekei születtek. Kecskeméti György (†1944) újságíró, költő, műfordító apjához hasonlóan bölcsészdoktorátust szerzett, majd szerkesztette a Symposion című folyóiratot, később a Pester Lloydot, s munkatársa volt a Századunknak és a Szép Szónak. Kecskeméti Pál (†1980) politológus, szociológus, történész szintén a Századunk köréhez tartozott az 1920-as évek elején. Később Németországban, majd Franciaországban élt, végül a második világháború éveiben az Egyesült Államokban telepedett le. A kaliforniai Stanford Egyetem professzora, a cambridge-i Harvard Egyetem vendégprofesszora volt. Kiadta és népszerűsítette sógora, Mannheim Károly műveit. A Kecskeméti-fiúk jó kapcsolatban voltak olyan kiemelkedő jelentőségű és hatású magyar művészekkel, mint például József Attila vagy Bartók Béla.Kecskeméti Ármin 1921-től tagja volt a Rabbiképző Intézet „vezérlő bizottságának”. Az intézetbe később – egykori tanára – Blau Lajos igazgató meghívta tanárnak, azonban a fizetéssel járó anyagi bizonytalanság miatt nem fogadta el az állást. Blaunak Makóról 1930. május 9-én írt levelében olvashatjuk: „A hivatalosan megszabott keretek közt anyagi küzdéssé változna az életem, amitől – kivált 32 év működés után – ment kívánnék maradni. A hivatalos föltételek még a tisztességes létminimumot sem biztosítanák számomra.” Kecskeméti Ármin évtizedekig végzett kutatómunkáját és lelkészi teendőit idős korában, az 1940-es években már egyre nehezebben tudta ellátni súlyosbodó szembetegsége miatt. A makói főrabbiról a Vermes Ernő összeállításában megjelent Csanád vármegye tíz évvel Trianon után című kötetben a következőket olvashatjuk. „Egyházi működésén kívül, melyben mint kiváló hitszónok tűnik ki, élénk irodalmi tevékenységet is fejt ki.” Nikelszky Jenő, Makó város polgármestere 1930-ban írta Kecskeméti Árminról, hogy „harminckét éves működése alatt mindvégig a közpolgári erények teljességéről és rendíthetetlen hazafiságáról tett tanúságot. Úgy egyházi, mint világi beszédeiből mindég a hazának szeretete sugárzott, ebben a szellemben nevelte az egyház iskolájának tanulóit és vezette egyháza híveit.” Majd hozzátette: „A forradalom és a proletárdiktatúra idejében állandóan Makón tartózkodott, ellene megbízhatósági és politikai szempontból kifogás fel nem merült.” Kecskeméti Ármin nyilvánosság előtt utoljára 1944 januárjában jelent meg, amikor Szegeden Löw Immánuelt köszöntötte kilencvenedik születésnapján. 1944 nyarán a makói gettó lakóival együtt őt is deportálták. A holokauszt áldozataként hunyt el az ausztriai Strasshofban 1944-ben, halálának időpontja és körülményei nem ismertek. A zsidóüldözés idején Makón (ahol a város és Csanád vármegye zsidóságának történetét is megírta és megjelentette) – Borsányi Ferenc szavaival – „könyvtárát, kéziratait, szinte vakon is fáradhatatlanul írott feljegyzéseit az utcára dobták, elégették…” Főbb művei: A zsidó irodalom története. 1–2. köt. Budapest, 1908–1909.; A zsidók egyetemes története a babyloniai fogságból való visszatéréstől napjainkig. 1–2. köt. Budapest, 1927.; A csanádmegyei zsidók története. Makó, 1929.; Izráel története a bibliai korban. Budapest, 1942. Kecskeméti Árminról bővebben:
Borsányi Ferenc: Bevezetés. In: Kecskeméti Ármin: A zsidó irodalom története. 1. köt. Bev. tan., bibl.: Borsányi Ferenc. Budapest, 1944. V–XX. Miklós Péter: Kecskeméti Ármin magántanári habilitációjáról. In: Szirbik Miklós léptein… Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. Szerk. Forgó Géza. Makó, Múzeumi Tudományért Alapítvány, 2008. 125–132. Péter László: A Kecskeméti-fiúk. In: Uő: Makói kis tükör. Makó, 1985. 94–96. Scheiber Sándor: Kecskeméti Ármin zsidó történelmi munkái. In: Magyar-zsidó oklevéltár. 12. köt. 1414–1748. Szerk. Scheiber Sándor. Budapest, 1969. 6–12. Tóth Ferenc: A makói zsidóságról. Marosvidék, 2002. 1. sz. 3–9. Tóth Ferenc: A zsidó hitfelekezetek. In: Makó története 1920-tól 1944-ig. Szerk. Tóth Ferenc. Makó, 2004. 472–473. Urbancsok Zsolt: A makói zsidóság a vészkorszakban. In: Makó története 1920-tól 1944-ig. Szerk. Tóth Ferenc. Makó, 2004. 269–302.
