Faust - egyike azon „örök témáknak", melyek számos alkotót megihlettek. A Berlioz-darab bevallottan
Goethe
Faustjának első része alapján íródott, jóllehet arányaiban, történetvezetésében eltér attól. Az első színpadképen Faustot (a szombati szereposztásban:
László Boldizsár
- főpróbán készült galériánkban
Wendler Attila
) látjuk, éneke első sorai jól rárímelnek a „magány mélyében" élő tudós klasszikus alakjára, mely hatásos kontrasztot képez a színpadi tömeggel, amely hamarosan megjelenik a színen. A későbbiekben a fausti filozófia háttérbe szorul. A tudományos fáradozásainak és egyszersmind létének kilátástalanságát megtapasztaló Faust ágyán hánykolódva, a méreggel teli üvegcsét szorongatva készül a halálra - eltalált effektus, hogy a színpad felemelkedik, és pont szemben van a fekvő tudós a közönséggel. A húsvéti ének és harangszó megmentő szava után Mephistopheles (
Kelemen Zoltán
) is színre - pontosabban „ágyra" - lép, és felajánlja, hogy megmutatja az élet derűsebb oldalát a kétkedő szobatudósnak. A vidám társaságban azonban Faust nem leli örömét - itt is, mint a darabban többször, kórusdalokat hallhatunk. Hamar elérkezünk a szerelem témájához, és Marguerite
(Tóth Judit)
meghódítása válik Faust legfőbb céljává. Ezután még gyorsabban - és jórészt a színpadon kívül - zajlik a további cselekmény: Marguerite, hogy Fausttal kettesben lehessenek, anyjának rendszeresen - a Fausttól kapott - altatót ad, míg végül megmérgezi őt. Zárda és ítélet vár rá. Faust, hogy megmentse kedvesét, nem tehet mást: odaadja lelkét Mephistophelesnek. Faust elkárhozik, Marguerite - a naivan elcsábított lány - pedig egy leereszkedő csigalépcső a mennybe indul. Amit nem mond el a zene, elmondja a tánc - remek táncbetétek kísérik végig a darabot, Kentaur díszletei és jelmezei is jól passzolnak a mű hangulatához. A fausti légkörnek megfelelően nagyon jól játszanak a fény és az árnyék folytonos kontrasztjával, a színpad, illetve a színpadi elemek mozgatása pedig hatásos látványt kínál. Mind zeneileg, mind cselekmény szempontjából élénkebbnek tűnik a második felvonás. A berliozi zene és szöveg itt mutatja meg igazán, mire képes - az első felvonás helyenként „andalítóbb" dallamait és az olykor nem különösebben erős szöveget a színészek jól kimért játéka és a precízen tervezett színpadi mozgás tölti meg élettel. Kelemen Zoltánnak jól áll Mephistopheles olykor humort sem nélkülöző szerepe, László Boldizsár pedig ügyesen formálja meg egyrészt a tépelődő-töprengő, majd szerelmes tudóst. A darab egyik csúcspontja vitathatatlanul Faust és Marguerite gyönyörű duettje, mely egyben azt is jelzi, hogy Berlioz a Faust-történetből elsősorban a szerelmi szálat emelte ki. A vég pedig hirtelen tragikussággal jön el: Faust bukása és Marguerite üdvözülése egy utolsó, nagy ellentétben oldja fel a darab feszültségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.