Színházi világnap: Teátrum a színfalak mögött

Színház, ahogy a néző nem látja - ez lehetne akár a jelmondata annak a körsétának, amelyet a színház világnapja alkalmából több turnusban is megtehettek az érdeklődők pénteken a Nagyszínházban. Portálunk a tízórai túrára nevezett be, ahol Boros Endre, a színház gondnoka és rendészeti vezetője kalauzolta - ahogy mondani szokás - "a kulisszák mögé" a nagyérdeműt.

Színházi idegenvezetőnk ismertetőiből kiderült: nincs a teátrumnak olyan titka vagy rejtett zuga, amelyet ő ne ismerne. Kalandozásunkat a földszintről kezdjük, Boros Endre a ruhatárnál köszönti a megjelenteket: a gyerekcsoportoktól egészen az idősebb operakedvelőkig sokan kíváncsiak arra, hogy hol súg a súgó, milyen mély a zenekari árok, hány kamera figyeli a színpadot, és vajon tényleg csak akkora a színpad, amilyennek látszik...?

Mielőtt elindulnánk, köszöntsük a két nagy -

Makó Lajos

és

Vaszy Viktor

- szobrát a nézőtérre vezető két bejárat mellett. Bent vagyunk a nézőtéren, a földszinten, gondolnánk, de óriási tévedés, valójában a 14 emeletes színház negyedik szintjén vagyunk - mondja idegenvezetőnk. A színpadon éppen szorgosan folyik a munka, a Kalózkaland díszletei a most lefedett, előszínpadként használt zenekari árok fölött foglalnak helyet. Ki hinné, hogy az épületbelső fából van kialakítva, a mennyezet képei kifeszített vászonra készített festmények, és aranyozott díszeivel olyan az egész tér, mint egy kis ékszerdoboz - mondja

Boros Endre.

Fölöttünk ott lóg a pompázatos csillár, amilyen szép, olyan nehéz, súlya ugyanis majd' egy tonna. Itt aztán komoly tűzvédelmi előírások vannak, minden anyag, beleértve a függönyöket és a mindenkori díszleteket is, lángmentesítve van, vagyis lassabban gyullad meg, és magasabb hőfokon ég el. Tűzvédelmi célt lát el a vasfüggöny is; és kevesen tudják, hogy a „vastaps" erről kapta a nevét: mikor az előadásnak vége, és lezajlott a ráadás is, leengedik a vasfüggönyt, és ha a közönség még mindig nem akar távozni, akkor egy kisajtón kijőve köszönhetik meg a színészek a tapsot - vagyis a vasfüggöny elé tapsolják a szereplőket. Tovább haladva megcsodálhatjuk belülről a magasból is a színpadot, és természetesen alulról is, benézhetünk a fodrászhoz, láthatunk egy színészöltözőt, vagy az igazgató irodáját - páratlan sétánkon talán megfordul a fejünkben, egy ilyen fantasztikusan összetett épületben hogyhogy nincs legalább egy fantom... Mikor a közönség elfoglalja a helyét, még mintegy ötven ember serénykedik a színfalak mögött, hogy a díszletek, a hangosítás, a világítás stb., stb. rendben legyenek. Mi ezt nem látjuk. Nem halljuk az ügyelőnek a színészt és színésznőt színpadra szólító szavát sem. Pedig nélkülük ez a világ - a színpad - nem is létezne.