Kultúra

Színházi világnap: Teátrum a színfalak mögött

Színházi világnap: Teátrum a színfalak mögött

2009. március 28., szombat
Színházi világnap: Teátrum a színfalak mögött

Színház, ahogy a néző nem látja - ez lehetne akár a jelmondata annak a körsétának, amelyet a színház világnapja alkalmából több turnusban is megtehettek az érdeklődők pénteken a Nagyszínházban. Portálunk a tízórai túrára nevezett be, ahol Boros Endre, a színház gondnoka és rendészeti vezetője kalauzolta - ahogy mondani szokás - "a kulisszák mögé" a nagyérdeműt.

Színházi idegenvezetőnk ismertetőiből kiderült: nincs a teátrumnak olyan titka vagy rejtett zuga, amelyet ő ne ismerne. Kalandozásunkat a földszintről kezdjük, Boros Endre a ruhatárnál köszönti a megjelenteket: a gyerekcsoportoktól egészen az idősebb operakedvelőkig sokan kíváncsiak arra, hogy hol súg a súgó, milyen mély a zenekari árok, hány kamera figyeli a színpadot, és vajon tényleg csak akkora a színpad, amilyennek látszik...?

A szegedi nagyárvíz után a színház is egyike volt azon középületeknek, amelyet fontosnak tartottak mielőbb megépíteni. 1883-ban, az avatáskor maga Ferenc József tisztelte meg a színház díszpáholyát, melyet ezért sokáig királypáholynak is neveztek. A következő dátum viszont tragikusan közeli: 1886 - ekkor leég a színház. Majd telnek-múlnak az évek, 1978 után bezárja kapuit az intézmény, és 1986-ban nyílik meg nagyjából abban a formában, ahogyan most is látható.

Mielőtt elindulnánk, köszöntsük a két nagy -

Makó Lajos

és

Vaszy Viktor

- szobrát a nézőtérre vezető két bejárat mellett. Bent vagyunk a nézőtéren, a földszinten, gondolnánk, de óriási tévedés, valójában a 14 emeletes színház negyedik szintjén vagyunk - mondja idegenvezetőnk. A színpadon éppen szorgosan folyik a munka, a Kalózkaland díszletei a most lefedett, előszínpadként használt zenekari árok fölött foglalnak helyet. Ki hinné, hogy az épületbelső fából van kialakítva, a mennyezet képei kifeszített vászonra készített festmények, és aranyozott díszeivel olyan az egész tér, mint egy kis ékszerdoboz - mondja

Boros Endre.

Fölöttünk ott lóg a pompázatos csillár, amilyen szép, olyan nehéz, súlya ugyanis majd' egy tonna. Itt aztán komoly tűzvédelmi előírások vannak, minden anyag, beleértve a függönyöket és a mindenkori díszleteket is, lángmentesítve van, vagyis lassabban gyullad meg, és magasabb hőfokon ég el. Tűzvédelmi célt lát el a vasfüggöny is; és kevesen tudják, hogy a „vastaps" erről kapta a nevét: mikor az előadásnak vége, és lezajlott a ráadás is, leengedik a vasfüggönyt, és ha a közönség még mindig nem akar távozni, akkor egy kisajtón kijőve köszönhetik meg a színészek a tapsot - vagyis a vasfüggöny elé tapsolják a szereplőket. Tovább haladva megcsodálhatjuk belülről a magasból is a színpadot, és természetesen alulról is, benézhetünk a fodrászhoz, láthatunk egy színészöltözőt, vagy az igazgató irodáját - páratlan sétánkon talán megfordul a fejünkben, egy ilyen fantasztikusan összetett épületben hogyhogy nincs legalább egy fantom... Mikor a közönség elfoglalja a helyét, még mintegy ötven ember serénykedik a színfalak mögött, hogy a díszletek, a hangosítás, a világítás stb., stb. rendben legyenek. Mi ezt nem látjuk. Nem halljuk az ügyelőnek a színészt és színésznőt színpadra szólító szavát sem. Pedig nélkülük ez a világ - a színpad - nem is létezne.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.