Juronics Tamás: „A színház nem szolgáltató egység”

Hos

szú távon csatát veszíthet a színház, ha a jelenlegi aktív közönsége mellett nem sikerül megnyernie a fiatalokat is a színművészetnek - véli Juronics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, akivel trendekről és balettről is beszélgettünk.

- Itt állunk az új évad elején, új vezetéssel, új tagokkal, új produkciókkal. Művészeti igazgatóként hogyan tekint most az évad elé?

- A művészeti igazgatónak furcsa a szerepköre, hiszen amellett, hogy egy műsortervet meghirdetünk - kitaláljuk, hogy milyen műfajban milyen produkciók legyenek, és ezek milyen ütemezésben valósuljanak meg az évad során -, felkérünk rendezőket, akiket jó művészeknek tartunk, és akik ugyanakkor önálló, individuális alkotók. Nyilván olyanokat keresünk, akiknek a világképe, alkotói munkássága beleillik abba a koncepcióba, amit mi a színházról elképzelünk. De ezek után a színház igazi arculatát mégiscsak az ezen alkotók által létrehozott művek fogják meghatározni. Tehát sok-sok szubjektum éppen aktuális, legfrissebb alkotása lesz az, ami meghatározza a színház összképét. Ráadásul azt is tudni kell, hogy az alkotói folyamat soha nem egy iparos tevékenység. Amellett, hogy stabilitásra, profizmusra és megbízhatóságra törekszünk, nagyon elmélyült, szuverén művészi alkotómunkát is várunk, amely magában hordozza akár a jó irányú, szakmailag hiteles kísérletező munka lehetőségét is. Tehát jóllehet a színház egyfajta irányítójaként kell munkálkodnom, ami jelentős morális és szakmai felelősséggel jár, mégis, csak részben van beleszólásom abba, hogy egy-egy szuverén alkotó mit állít a színpadra.

- Számos új tag mutatkozik be a szegedi deszkákon.

- Általában ha egy új vezetés lép a porondra, akkor saját arculatukra próbálják igazítani a stábot és az itt dolgozó művészek listáját is. De az a repertoár is új szereplőket is kívánt, amit játszani szeretnénk. Bizonyos szerepkörökre ugyanis nem voltak művészeink, míg bizonyos korsávban viszont nagyon sokan voltak. Sok fiatal, frissen végzett tehetség érkezett, ami nagyon jót tud tenni egy társulatnak.

Hagyomány és kísérlet: operát a fiataloknak!

- Most több opera került a repertoárba, mint a korábbi években, miért érzik hangsúlyosnak ezt a műfajt?

- Érdekes az opera esete, mert egyszerre működik benne a hagyomány és a kísérletezés. A műfajnak Szegeden nagyon komoly hagyományai vannak, hiszen itt sok operát játszottak, sőt, maga a Szegedi Nemzeti Színház tulajdonképpen egy operaház típusú épület, úgy van felépítve, mint egy zenei színház. A vidéki operajátszás Magyarország kulturális életének nagyon fontos színfoltja, és mivel halódik, Szeged az egyik legelső és legutolsó bástyája. Ilyen szempontból az operajátszás magyarországi életében a második legfontosabb műhely az Állami Operaház után. Épp ezért fontosnak tartjuk az opera jó, nemzetközi szintű működtetését. Ez a hagyomány része. Az elmúlt években kevesebb operát játszottunk, a mostani kísérlet lényege, hogy mennyit bír a város, hány előadásra, hány produkcióra kíváncsi az operajátszásból. Másrészt pedig az a kérdés, hogy tudunk-e új rétegeket megnyerni az operának, hiszen a hagyományos operaszerető és operába járó közönség egy lassan kiöregedő réteg. Ezért az a feladatunk, hogy fiatalokat vonjunk be az opera hívei közé, megszerettessük velük a műfajt. Ehhez nyilvánvalóan egyfajta megújulásra, operaarculat-váltásra is szükség van.

- Ha már hagyományokról beszélünk, egy jubileum is a küszöbön áll.

- 125 éve épült fel ez a színház. Ez egy szép kerek szám, ok arra, hogy ünnepeljük ezt az épületet, és arra is, hogy ünnepeljük ezt a várost, amely annyira fontosnak tartotta a kultúrát, hogy a nagy árvíz után négy évvel a középületek között az egyik első a színház volt, amit elkezdtek újjáépíteni. Épp ezért úgy gondolom, a városnak saját magát kell ünnepelnie, azt a közösséget, amely a kultúrára igenis szán energiát és pénzt. Mi pedig próbálunk egy ünnepi műsort is csinálni ennek alkalmából, mely egyik felvonásának címe „A mennyei város". A felvonásnak persze más a tematikája, és nem közvetlenül utal Szegedre, de mégiscsak egyfajta üzenete van a címnek is.

- A színház után térjünk át szűkebb szakterületére, a balettre. A balett-tagozaton is üdvözölhetünk új tagokat.

- Négy új tag érkezett a balett-tagozatba, közülük ketten Budapestről, a Budapest Táncszínház nevű együttesből jöttek, kiváló táncosok, örülök, hogy sikerült őket elcsábítani. Ketten pedig frissen, a győri táncművészeti középiskolában, a Győri Baletthez csatlakozó művészeti iskolában végzett növendékek. Nekik most betanuló időszak következik az életükben.

Érthetően fogalmazni

- Tánc és koreográfia: ez utóbbiban a kortárs táncot használja fel - pontosan hogyan?

- A kortárs tánc nyelvezete egy formanyelv, amit én magam is sok-sok éven keresztül tanultam, és már régóta alkalmazok. Ez egy sajátos formanyelv, amely a klasszikus balett alapjait használja fel, bár olykor kicsit másképpen, mint ott szokás. A kortárs tánc formanyelvét én sokkal nagyobb léptékben használom, mint mások, nagyon színházi az a közeg, amibe beleágyazom. Egyrészt egy nagyon erős vizuális élményt is adunk vele, másrészt pedig sok esetben olyan cselekményes közegbe teszem a táncot, ami hasonlít kicsit a régi klasszikus balettek librettójához, nyilvánvalóan gyakran a mai tartalmakkal felruházva, és mindehhez hozzátéve azt a nyelvezetet, azt a lépésanyagot, ami maga a kortárs tánc nyelvezete. Ez természetesen egy nagyon személyes út, hiszen az én lépésanyagom, amiben benne van a saját egyéniségem. Ami még általában jellemző az előadásaimra - amire én érdekes módon büszke vagyok, jóllehet sokan ezt bírálják -, hogy érthetőek a darabok. Manapság ez nem divat, egyesek úgy gondolják, hogy nem kell érteni a produkciókat. Nekem is van persze olyan koreográfiám, ami nehezebben érthető, hiszen leginkább érzeteket, érzelmeket próbálok átadni, de legtöbb esetben dramaturgiailag nagyon is követhető a cselekmény, a karakterek ábrázolása. Ilyen szempontból mondhatni „régimódi" vagyok...

„Tessék hazavinni és táplálkozni belőle...!"

- Ebben is nyilván szerepet játszik a fiatalok megszólítása.

- Pontosan. Szerintem óriási a felelősségünk abban, hogy miképp vonjuk be a legfrissebb generációt a színház bűvöletébe. Ha most hibázunk, és nem szólítjuk meg kellő időben a fiatalokat, akkor egyszerűen elvész a színházba látogató generáció az elkövetkezendő száz évben. Minden generációnak van felelőssége, a mienknek - úgy érzem - nagyon nagy az elmúlt időszakhoz képest, amikor még mind Európában, mind hazánkban hagyománya volt a színháznak. Ez most részint a különféle médiumok, illetve Magyarországon a financiális helyzet miatt is jelentősen háttérbe szorult, de úgy gondolom, fontos, hogy ez a fajta népszínházi gondolkodás és a különböző közönségrétegek megszólítása erős programja legyen egy színháznak. Még akár annak árán is, hogy ha ez egyfajta nézői vagy közönségszerkezeti átalakulást jelent. Tehát lehet, hogy nem azok fognak színházba járni, mint eddig, vagy nem abban a mértékben, mert bizonyos előadások a mostanitól teljesen eltérő közönséget is vonzhatnak. De ez nem szabadna, hogy azt jelentse, hogy aki eddig színházba járt, az azért, mert éppen az egyik produkció nem tetszik neki, elfordul a teátrumtól.

- Ez más nézői beállítódást is igényel?

- Igen, nyitottnak és befogadónak kell lenni. Szeretném, ha elfogadná a közönség: a színház nem egy szolgáltató egység, ahol mi kiszolgálunk valakit. A színház egy önálló művészi gondolkodással létező intézmény, ahol aktív nézői befogadásra számítunk, gondolkodásra és véleménynyilvánításra akarunk késztetni: tessék hazavinni, megemészteni, táplálkozni belőle!