A balettcipőtől a Szegedi Kortárs Balettig

Az Szegedi Nemzeti Színház új tagjait bemutató interjúsorozatunkban elérkeztünk a Szegedi Kortárs Balett egyik új tagjához, Zsadon Flórához, akin keresztül bepillantást nyerhetünk a táncosok világába.

- Eddig Budapesten táncoltál, de mi vonzott éppen Szegedre?

- Budapesten elvégeztem a Magyar Táncművészeti Főiskola klasszikus balett szakát, és onnan rögtön

Földi Béla

együtteséhez, a Budapest Táncszínházhoz kerültem, és ott töltöttem hat évet, onnan kerültem idén Szegedre. Már Pesten éreztem, hogy szeretnék mást is kipróbálni, próbáltam külföldön is nézelődni, de a Szegedi Kortárs Balett mindig ott lebegett előttem,

nagyon kíváncsi voltam.

Nem balerina

- Kezdjük akkor az elején. Hogyan kerül az ember klasszikus balett szakra? Kezdettől fogva ez érdekelt?

- Szüleim révén kerültem oda, túl sok energiám volt, és megpróbálták ezt lekötni. Tehát jóllehet nem nekem volt a gyerekkori álmom, hogy balerina legyek, de időközben megszerettem ezt a táncot, és azután teljesen adta magát, hogy felvételizzem a főiskolára. Bekerültem, és végigcsináltam azt a kilenc évet, de menetközben rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez az, ami engem igazán érdekel, és nem voltam olyan tehetségű, mint amilyen színvonalon szerettem volna ezt csinálni. Ekkor döntöttem el, hogy a főiskola után más irányba, más műfaj felé szeretnék tovább menni.

- És ez adódott Földi Bélánál.

- Földi Bélát véletlenül találtam meg egyik mesterem,

Kovács Tibor

révén. A vizsgakoncert után már nála kezdtem augusztusban. Ez nagyon újként hatott számomra, teljesen új műfajt, úgymond a modern art-jazzt kellett megtanulnom. Ezt a műfajt Földi Béla révén Raza Hammadi hozta be és terjesztette el itt Magyarországon, és itthon is egyre több követője van. Nekem nagyon megtetszett, jóllehet nagy küzdelem volt a spiccipő után elsajátítani, de hat év alatt valamennyire sikerült.

- Milyen ez a tánc?

- Ez alapvetően a dzsesszzenére épül, de manapság szinte bármire lehet művelni, többfajta modern technikából összeadódó táncműfaj, ami nagyon technikás, éppezért sok gyakorlást igényel. Nekem nagyon tetszett, mert sokkal természetesebb mozgást igényel, mint a balett, ami sokkal inkább a testet „megerőszakoló" műfaj. Persze az art-jazz sem könnyű.

- Viszont sokaknak talán az él a fejében, hogy aki komolyan készül a táncos pályára, annak a balett az alap, a karrier előszobája. Te hogyan látod ezt profi táncosként?

- A balett nagy előny, de én sokszor úgy éreztem, hogy a főiskola kilenc éve viszont már sok olyan szempontból, hogy a későbbiekben nagyon nehéz volt levetkőznöm azokat a berögzült szokásokat, amiket ott elsajátítottam. A mai napig, ha a balettórára kerül a sor, rögtön visszajönnek azok a „balettos" reflexek, amik azért nem mindig jók, viszont nehéz őket leküzdeni. Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy igényli ez a műfaj ezeket az alapokat, és könnyebb velük boldogulni, bár nagyon sok emberrel találkoztam ugyanakkor, akinek nincs balettos előképzettségük, és ettől függetlenül is nagyon jól tudnak működni, sőt, ők általában sokkal természetesebben mozognak.

- Hosszú idő, amíg az ember megérik a balettcipőre?

- Elvileg tíz év a főiskola, általános iskola ötödik osztályától indul és végig egyben, egy intézményen belül végezzük el a gimnáziumot és a főiskolát összevonva. Az érettségi után következő évben vizsgakoncert a Magyar Állami Operaházban, és a következő évad már egy gyakorló év, mikor valahova leszerződik az ember, és abban az évben írja a diplomamunkáját.

Amit a táncosnak meg kell élnie

- És akkor a jelen: Szegeden mit táncolsz?

- Itt mást táncolok, mint amit eddig tanultam, de szerencsém volt Földi Bélánál abban is, hogy nagyon sok külföldi koreográfussal dolgoztam, tehát nem mindig csak ugyanazt a műfajt műveltem, nagyon sok helyről jött az inger, és voltak, akik visszajártak szinte évente. Így mindig le voltunk ellenőrizve, hogy mennyire vagyunk fejlődőképesek. Nekem nagyon tetszik, amit Tamás csinál, most A mennyei város kapcsán sikerült először így együttdolgoznunk, amikor nem betanultunk szerepet, hanem a munkálatokban, az alkotásban is részt vettünk, és nagyon tetszett a stílusa, a menet, így nagyon bizakodó vagyok a következőkkel kapcsolatban is. Tamás az a fajta koreográfus, aki nagyon ismereti és szereti a zenét, és nagyon figyel rá. Mi újak beugrottunk már a Carmina buranaba és a Homo ludensbe is, ami nem friss koreográfia, de számomra nagyon kedves. A Carmina buranát a zene miatt is nagyon élvezem, ezek olyan darabok, amiket táncosként jó megélni - egy ilyen nagyvolumenű zenére táncolni, ami nagy színpadot követel.

- Milyen elhelyezkedési lehetőségei vannak egy táncosnak, aki a színpadon képzeli el a karrierjét?

- Szerencse kérdése is, de azért elég belterjes szakma ez, tehát egy idő után, főleg ha már úgymond profi táncosról van szó, aki együttesnél dolgozik, kiismeri az utakat, a lehetőségeket, és be tudja magát határolni, hogy milyen irányban vagy milyen vonalon szeretne működni. Van, aki szabadúszó, és azt a vonalat ismeri, én viszont azt szeretem, hogyha tartozom valahova. Az esélyeket illetően szeretek optimista lenni, szerintem kinyílnak a kapuk, csak elhatározás kérdése. Vagyis tény, hogy nem egyszerű, de meg lehet csinálni.

A táncterem után

- A professzionális szféra után a hétköznapi: mit táncol a profi táncos, mikor becsukja maga mögött az öltözőt? Kipróbáltál más műfajokat is, illetve felállsz a diszkóban táncolni?

- Tini koromból nem maradt ki nekem sem a diszkó, és előfordul persze ma is, ha olyan az alkalom, ha hallom a zenét, nem tudok ülve maradni, de magamtól nem nagyon keresem az ilyen lehetőségeket, hiszen kiélem itt a tánchoz fűződő vágyaimat, ez leköti az energiáimat. Az intézetben sokféle műfajjal megismerkedtünk, tanultunk néptáncot, történelmi társastáncokat. Azokat nagyon szerettem, a családom révén ugyanis a néptánc, illetve a népzene abszolút nem volt ismeretlen előttem, de magamtól nem kerestem attól eltérő táncot, amit műveltem. Általában is szeretem a mozgást, sőt, vannak divathullámok a táncoslányok között, amiket néha kipróbálunk, például megismerkedtem a pilatesszel is.