125 éves színház – színpadon, hangjegyekben és könyvben


A Mezzo, A mennyei város és a Pornográfia
Fotók: Gémes Sándor
Az évad első két hónapjának értékelése, a 125 éves Szegedi Nemzeti Színház jubileumi kiadványának bemutatása, a Mezzo-fesztivál és az új bemutatók ismertetése okán tartott október 28-án sajtótájékoztatót a színház vezetése és alkotói csapata. Az eseményen a SZEGEDma.hu is megjelent, hogy tájékoztassa olvasóit.
Először a teátrum új vezetésének kéthónapos munkáját foglalta össze
Gyüdi Sándor
igazgató. Mindenekelőtt a Nyitány elnevezésű, az új művészeket bemutató gálaműsorról mondta el a direktor, hogy sikerült hagyományt teremteniük, hiszen a bemutatkozásnak ezt a formáját minden évben meg szeretnék ismételni. A két prózai előadással kapcsolatban az igazgató először A kávéház tapasztalatairól beszélt. „
Carlo Goldoni
modern átirata egyszerre nevettető és elgondolkoztató, ennek fényében igyekeztünk megtartani a szókimondó, nyers nyelvezetet, ami, be kellett látni, sok nézőnek okozott megdöbbenést; bezárkóztak inkább, mintsem befogadják a korunk nyelvezetén elénk tárt vérvalót" - nyilatkozta őszintén Gyüdi. „Ezért némiképp finomítottunk a szövegen, ám mondanivalójában mintsem változott a mű." A Mandragórát az igazgató szerint azonban már egyértelmű sikerként vitték színpadra. Az operaműfajban a Tosca is nagy sikerrel fut. A direktor a 125 éves gálához kapcsolódó eseményekről is szót ejtett.
Mezzo forte
„Az évfordulóhoz egy jubileumi kiadványt is sikerült létrehozni" - fűzte hozzá a Szeged szívében című kötet szerkesztő-tervezője,
Tandi Lajos
. A "Százhuszonöt éves a város színháza 1883-2008" alcímet viselő könyvet - melynek ünnepélyes bemutatóját október 28-án este tartották a városháza dísztermében -
Sándor János
és
Gyémánt Csilla
írták,
Nagy László
, a színház ügyvezető igazgatójának segítségével. A könyv három tartópilléren nyugszik. Egy, a történelmet bemutató részt 125 portré követ a teátrum legnevesebb művészeiről, az albumot pedig a "Visszfény" nevű rész zárja, amely a helyi sajtóban megjelent színházi írásokat tárja az olvasó elé. A kötet ismertetése után
Havas Ágnes,
az Armel Produkciós és Sajtóiroda, illetve az Operaverseny és Fesztivál a Mezzo Televízióval igazgatója ismertette az egy hét múlva kezdődő operaverseny előkészületeit, darabjait. Az öt résztvevő ország közül (Magyarország, USA, Franciaország, Lengyelország és Németország) háromban már bemutatták a versenydarabot. A franciáknál most hétvégén tűzik műsorra, a magyar mű -
Francesco Cilea:
Adriana Lecouvreur - premierje pedig egyben a fesztivál nyitó produkciója is lesz november 3-án és 4-én. A darabról Gyüdi Sándor elmondta, hogy egy érdekes, formabontó művet láthatnak az érdeklődők, hiszen például a szereplők karakterét (herceg, abbé, színész) mintegy névként, s nem minőségként használják majd a színészek.
Metrórobbantás és Faust-történet

A sajtótájékoztatón ezután a színház hátralévő előadásait mutatták be az alkotók. Először
Bodolay Géza
rendező beszélt a 38 éves angol egyetemi tanár,
Simon Stephens
nagy sikerű drámájáról, a 2005-ös londoni metrórobbantásokat bemutató Pornográfiáról. A rendező szerint nem is annyira a cím bizarr, mintsem a szerző bevezető mondta, miszerint ezt a darabot akárhány színész játszhatja, bármilyen sorrendben - biztos, hogy izgalmas és felejthetetlen pillanatokban lesz része a nézőknek. A másik zenés-táncos bemutatót
Juronics Tamás
ismertette. Az egyik
Lendvay Kamilló
: A mennyi város című tánc-oratóriuma, a másik pedig
Igor Sztravinszkij
: A katona története. Két huszadik századi mű egy előadásban mesél majd bűnbeesésről és elkárhozásról, látomásról és realitásról. János jelenései és egy francia-orosz rémtörténet: az emberi psziché ősi félelmei elevenednek meg, az emberi kifejezésmódok mindegyikét (zene, próza, ének, tánc) felhasználva. Az előadás december 18-án a Művészetek Palotájába utazik. Végül
Pataki András
ismertette az egyetemi ifjúsághoz fűződő kapcsolatok ápolásának újabb lépcsőit. November 5-én a Tudattalan című Juronics-művet elemzik az alkotók a fiatalokkal, és novemberben egy nyílt próbát is tartanak majd. A színház részletes programismertetőjét az
olvashatják.