Szeged októbere, 1956

Innét indult a forradalom, ezt ma már egyértelművé teszi a történész szakma; az első jeladás valóban Szegeden volt. Persze nem puskalövés – hanem szikra, amit az egyetemi ifjúság csiholt. A közvélemény nemigen tartja ezt számon. Beszélnünk kell róla. Újra és újra.

Igazi misztikumzárvány: mi sugallhatta az ’56 októberében kelt röplap szerzőjének, hogy épp 22-ére, a zendülés napjának előestjére hirdessen a tanreform érdekében sztrájkot? Márpedig ez volt a kijelölt dátum. Nem pont így lett, mert az egyetemisták már a legelején többet követeltek.

Rajk László és társai október 6-i újratemetése egyfajta gátszakadást jelentett. Mert rést mutatott a hatalom védőpajzsán. A pesti ifjúság már aznap utcára hívta az embereket. Az egyetemi diákműhelyekben megindult a szervezkedés. Alaksza Helmut szegedi joghallgatóhoz is elért egy röpirat, benne a Magyar diákok kezdetű felhívás a kötelező orosz nyelvtanulás elutasításáról és több más oktatási reformról. Helmut a szintén jogászjelölt Lejtényi Andrással másolatokat készített, majd szétküldték azokat más egyetemekre. Beindult a gépezet.

1956. október 16-a, este 7 óra: az Auditórium Maximum padsoraiban egyetemisták szoronganak – írtam pár éve az első nagy, forrongó tömeggyűlésről. – Az Audmax tán soha addig nem látott akkora sokaságot, tömve a terem, a folyosón is állnak, és igen, ott vannak az illetéktelenek is, ott hegyezik füleiket azok, akiket senki se hívott: a civilbe öltözött belügyesek. Meg persze segítőik, a néhány önszorgalmú vamzer. Félnivalójuk nincs – vélik. Nem sejtik, hogy a következő napok forgatókönyvét ezúttal nem a pártirodákban, s nem is az ávó-központban írják.

Lázas hangulatú vitaest bontakozik ki. Hamar kiderül: a szegediek sokkal többet akarnak annál, ami a pesti egyetemen megfogalmazódott. A meghívón ez szerepel: „Teremtsünk szabadabb, igazi demokrata, önálló egyetemi életet!” A figyelők sasszeme alighanem elhomályosult e szavaknál: szabad… demokrata… önálló… Hát még akkor, amikor a diákvezérek, a Kiss-Lejtényi-Tóth triumvirátus megfogalmazta az új célt: független diákszervezetet!

A belügyesek nem vették észre, valójában mi is történt ott, azon az októberi estén: a szellem kiszabadult a palackból. Tiltott módon megszületett a MEFESZ, az országos, független és szabad diákszövetség. Aztán négy nap múlva, 20-án az új szervezet olyan viharos, szinte forradalmi tüzet mutató nagygyűlést rendez, hogy a hullámai Budapestig érnek. Kell még három nap, és megvalósul a szegedi kutató-könyvtáros, Gurszky István versbe foglalt látomása: „Rohanunk. / Lépésben menni nincs időnk. / Nem várjuk meg, hogy roppant / szélvihar rontson fejünkre, /amely kidönt. /A vihar mi vagyunk. / A nép, a nemzet. Milliós / sereg.”

Tényleg ők voltak a vihar.