Péter és Pál apostol emlékezete, földművesünnep és áldozatnap

Ki tudja már, hogyan lett az aratóünnep jelképe éppen a két bibliai alak: az apostolfejedelem, Róma püspöke, Szent Péter és a nagy térítő, Szent Pál. A szokásrend az ő emléknapjukhoz kötötte a búzavágás rajtját, de ennek jelképi értelemben aligha van köze a szentekhez. Inkább gyakorlati oka van: a népi megfigyelés szerint e jeles ünnep táján a gabona már közel járhat az érettséghez, kalásza meghajol, jelezve: itt az aratásidő. És a vallását őrző paraszti világ szívesen kötötte össze tennivalóinak sarkpontjait szakrális ünnepekkel. Így lett Péter-Pál ünnepe az aratáskezdet hagyománynapja.

Búza bokrosodjon, zab szaporodjon – így mondja a népi rigmus. , és a bokrosodás valóban megvan akkor, amikor a zabnak még dúsulnia kell. Az évszázados tapasztalat mutatja: tőlünk északabbra fekvő országokban a gabona ekkor még csak sárgul, míg a mediterrán vidékeken javarészt már le is aratták. Nálunk a legkorábban érő őszi árpa nyitja a sort, majd a tavaszi rokona következik. Utánuk jön a rozs, aztán a búza is vágásérett lesz, végül a legkésőbb aratandó kalászos, a zab kerül sorra.

A középkor óta élő szokás szerint a munka végeztével jött az aratóünnep. Így zajlott ez egykor a szegedi nagytájon is: aratóbandák vonulásával indult, aztán a mulatság következett, tánccal, eszem-iszommal, a népdal szellemében: „Elvégeztük az aratást. Készülj, gazda, jó áldomást! Gazdasszonyunk jó vacsorát! Adjon Isten jó éjszakát!” Az aratóünnepet korunkban nem a munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál-naphoz közel eső hétvégén rendezik sokfelé – az élet felülírta tehát a szokást. De a tradíciót éltető rítus lényege az, ami volt: tisztelgés a földművelő gazda előtt.

A földművesünnep foglalata egy szomorú emléket is rejt. A kommunista diktatúra idején megnyomorított, kisemmizett kulákok kálváriájára is emlékezünk. A tönkretett magyar gazdák áldozatnapja is a mai.