Menj békével, 2021

Az óévet a templomokban már kora este elbúcsúztatják. Kiharangozzák – ahogy a hites ember mondaná. A többség majd újfélkor int búcsút az „öregfiúnak”: Tamási Áron nevezi így a decembert. Ezzel aztán lezárul a kinek-kinek elátkozott vagy éppenséggel áldott 2021.

Végvecsernye – mondja a bukovinai Istensegíts faluba verődött székely az év utolsó szertartására. „Eljön minden esztendőben, pontosan, hűségesen. Sohasem késik” – írja Ady a nagy ezredfordulós tárcájában, 1900 utolsó napján. Persze, hogy nem késik a szilveszternap, hisz sarkát tapossa az újév. Lenne még vele, a régi évvel elszámolnivaló, ám most végképp nincs ennek sora. Megtesszük utólag. A várakozás és a szerencsekívánat ideje van most: kéményseprő, rozsdás patkó, négylevelű lóhere a kellék. És hát az innivaló. Szilveszterkor megy ez, lelkiismereti teher nélkül. Mert az ősi szokást követjük: az ókori rómaiak is megülték az évbúcsúztatót, ráadásul a téli napfordulótól bő egy hétig, a kicsapongásokkal tarkított Szaturnálián. És azóta minden év utolsó napja mifelénk egy kis Szaturnália-klón.

Az e napra való intelem: az öregek az otthon tüzére vigyázzanak! Több mint jelképes foglalatosság ez. A „vörösborarcú öregember” (Krúdy Gyula), az „öregfiú” (Tamási Áron) – vagyis maga December – mondja magáról: „… mindenkinek kiosztom a hideg igazságait, és különösen megdidergetem azt, aki békétlen dologban járja az utakat. … S amit legjobban szeretek, mesét mondok az embereknek, de azok között is legfőképpen a gyermekeknek és a szegényeknek.”

Igen, december a mesék ideje. Ha valamiért hiányozni fog, hát éppen ezért. És eljött a szeretetteljes vén legény, Szilveszter napja, a számadásnap, ahogy Ady Endre írta 121 éve: „Nagyon jó ezt az éjszakát vígan keresztülélni, mert csodálatosan szomorú másként. … Nagyon szomorú dolgokat mesél szilveszter éjjelén az embernek az egymást űző, kergető gondolat. Valami végtelenül nagy, szürke lepel borítja be a nagy mindenséget. A szürkeség kissé a fehérbe játszik, és közepén hideg merevséggel áraszt foszforeszkáló, hideg, fehér fényt egy láthatatlan kereszt.
Nem.
Összecsendül a pohár barátságos megszokott csendüléssel. A sötétveres bor olyanná festi az emberek arcát. Víg, lármás muzsika tölti be a füstös korcsmaszobát, jókedvűen köszönt be Szilveszter.
És eljön a gyors öreg esztendőről esztendőre. Mindig egyformán vén, és minden jöttekor meghal egy esztendő.
És a hosszú esztendősorral együtt vénülünk mi is, míg egyszer olyan fehérek nem leszünk, mint az öreg Szilveszter apó.”