1948: jó bolsevik ajándék Szeged fenyőfája alá

Jelenidő. Ünnepváró napok. A kisgyermek az adventi kalendárium ablakocskáit nyitogatja naponta. A nagyobb a játékboltok kirakatát bűvöli. Bátyjuk a kora téli időben leli örömét. Mindenki a maga módján készül a jeles napra.

Az újságból eltűnik az advent

Lépjünk a múltba. 1948: a felnőttek keresik egykori életük fogódzóit. Hiába. A pártegyesítés megvolt, jönnek a még keményebb idők, a szabadságfok gyors és végzetes eróziója végbemegy. Egy példa. 1947 decemberében a szegedi polgár még többször találkozhatott a Délmagyarban a szakralitás szimbolikájával, az adventidő, az Úrjövet kifejezésével – aztán elmúlt egy év, és ’48 decemberében az ez a lapból kiradírozva. Gyökerestől kitépve. Az advent szó helyén keletkezett virtuális lukat ezzel tömték be: klerikális reakció. Decemberben ez a szókapcsolat 28 alkalommal szerepelt a lapban, plusz volt még 6 fekete reakció. Na ja, a papi reverenda fekete…

Mindszenti érsek dűlőapostolai

Jó kis (meghitt…) ünnepi hangulat volt. És jött a java! 24 nap alatt 57-szer hozta a lap a hercegprímás nevét, jelzői pedig: hazaáruló. Imperialista ügynök. És aljas. Uszító. Rémhírterjesztő. Lélekmérgező. Siettek a propaganda sztahanovistái, mert rohamléptekkel közeledett a Mindszenty-per kitűzött időpontja. Hogy a közvéleményt az előre megírt kegyetlen ítéletre fölkészítsék, mindegyre ismételgetni, sulykolni kellett a gyilkos vádakat. A követőkről sem feledkeztek meg. Kulákokra, hitüket és tradícióikat őrző parasztokra, a tanyavilág véleményvezéreire ráütötték a billogot: „Mindszenty dűlőapostolai.” A tanulatlan pártmunkásnak, aki nem tudta az apostol szó jelentését föltárni, ez önmagában is indulatkiváltó volt. Persze, pontos terv szerint ment ez is.

„Kiterjeszkedni a tiszteletről”

1948 adventjében Hamvas püspök az esperesi kar előtt az ünnepi felkészüléséről beszélt. A lelkiségi ügyek mellett az egyházközségi csoportok karitatív szolgálatáról mondta: a legfontosabb élelmet, ruhaneműt, tüzelőt, pénzt gyűjteni a szegényeknek. Ez legyen a katolikus nők legfőbb kötelessége. Mindezt egy titkos ügynök – fedőneve Sós – jelentéséből tudni. Ez a Sós nem volt az ész bajnoka. Így összegezte a püspök szavait: „A templomi prédikációkban erősen terjeszkedjenek ki a Jézus Szíve iránti tiszteletről.” A mindig szép magyarsággal fogalmazó püspök persze így sosem beszélt. De hát neki csak egy ilyen besúgó jutott, s kontroll nem volt, mert a vamzer szavai nem kerültek az újságba. Annál inkább az efféle, igazi ünnepre hangoló szalagcímek: „A szószékről uszított a demokrácia ellen egy vásárhelyi jezsuita szerzetes”. Na, mikor jelenjen meg ez a korántsem napi hír, ha nem 24-én, amikor az emberek lélekben már a szentestére készülnek…? Talált.