Ujhelyi István és Gulyás Gergely közösen lépne fel a gyermekek egészségéért


"Lélekvakcina" tervezetével tekint közös ügyként a poszt-covid mentális egészség megőrzésére a kormány és dr. Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.A képviselő elmondása szerint sok vitája van a kormánnyal, de ,,Gyermekeink mentális egészségének védelme nemzeti ügy." Az iskolapszichológusok számának növeléséről, a tanulók mentális állapotának felmérésről és a pedagógusok képzéséről, valamint az „EU4Health”5,1 milliárd eurós európai uniós program forrásainak felhasználásáról is szó van a javaslatcsomagban.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az EP-képviselő Facebook-oldalán megjelent videóban elmondta: ,,A feladat az közös, és a cél is közös, ez egy politika felett álló feladat, hogy az oktatás újrainduljon mindenki személyes jelenlétében (...), másfelöl, hogy azokat a károkat minimalizálni tudjuk, amit a személyes oktatás hiánya okozott." Azt is elárulta, hogy Ujhelyin kívül több oktatási érdekképviselet is megkereste őt az ügyben.
A kezdeményezés mentén egy átfogó, konkrét javaslatcsomagot tettek a kormány asztalára. Mindkét politikus azt hangsúlyozta, hogy ezt egy pártpolitika felett álló ügynek tartják.
A Miniszterelnökségen hétfőn délután történt megbeszélésen az MSZP képviselője mellett részt vett Szabó Zsuzsanna és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének képviselői, Nagy Erzsébet és Fehér Tibor a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől, Szlankó Viola, az UNICEF Magyarország gyermekjogi vezetője, valamint a kormány részéről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
Ujhelyi István és a szakértők által készített közös javaslatcsomagban szerepel többek között a jelenleg igénybe vehető iskolapszichológusi hálózat állapotának, valamint a járvány gyermekekre gyakorolt mentális hatásainak mielőbbi és átfogó felmérése. A politikus közleménye felidézi: több kutatás is bizonyította, hogy nagyságrendileg minden harmadik vírusfertőzésen átesett ember szenved valamilyen poszt-Covid betegségtől, vagyis szorongástól, depressziótól, poszttraumás stressz szindrómától, egyéb neurológiai szövődménytől. Az Európai Bizottság öt gyermekjogi szervezettel közösen végzett felmérése szerint minden ötödik gyermek szorong és boldogtalan a vírus miatt, minden tizediknél pedig konkrét mentális problémákra utaló tünetet találtak.
A kimutatások szerint már a koronavírus-járvány előtt is a magyar fiatalok közel egynegyede küszködött mentális problémákkal: ellátásuk és segítésük azonban erősen korlátozott a meglévő szakemberhiány miatt. Számos iskolai- és óvodapszichológusi státusz betöltetlen, a jelenleg elérhető szakemberek bizonyíthatóan túlterheltek; a jelenleg hatályos szabályozás szerint 500 gyermekre kell jusson egy, részmunkaidőben foglalkoztatott pszichológus.
Olyan átfogó és általános, tájékoztató kampány létrejöttét is szorgalmazzák a javaslatban, amely tudatosítja a mentális egészség fontosságát, illetve a mentális segítségnyújtás lehetőségeit. Hangsúlyos pontja volt a javaslatoknak a pedagógusok és az iskolapszichológusok terhelésének csökkentése, utóbbi szakemberek számának bővítése, akár szerződéses, diplomás mentálhigiénés szakemberekkel kiegészülve.
Olyan javaslat is az asztalra került, mely szerint mielőbb megfelelő szakmai, mentálhigiénés képzést kapnának a pedagógusok, hogy megfelelő módon felismerjék és segíteni tudják a járvány következtében lelki nehézségektől szenvedő gyermekeket.
A miniszter úgy fogalmazott, minimalizálni kell azokat a károkat, amelyeket az online oktatás okozott, ezért is volt a kormány mindig amellett, hogy amennyiben a járvány megengedi, akkor jelenléti oktatás legyen Magyarországon. Hozzátette: semmi akadálya annak, hogy szeptembertől megkezdődhessen a jelenléti oktatás, a mentálhigiénés helyzettel kapcsolatos szakmai javaslatokra pedig a kormányzat nyitott.
Az Európai Unió által elindított, 5,1 milliárd eurós költségvetésű „EU4Health”-program egyik célkitűzése a mentális egészség javítása. A közlemény kitér arra is: civil- és szakmai szervezetekkel együttműködve ki kell dolgozni a program hatékony felhasználásának stratégiáját is.
via Magyar Hang, MTI