Közélet

A szegedi ellenzék gratulált Karikó Katalin díszpolgári címéhez

A szegedi ellenzék gratulált Karikó Katalin díszpolgári címéhez

2021. május 21., péntek
A szegedi ellenzék gratulált Karikó Katalin díszpolgári címéhez

A Szegedi Fidesz szívből gratulál Karikó Katalin Széchenyi díjas kutatóbiológusnak, a BioNTech cég alelnökének, aki az Emberi méltóságdíja után pénteken átvehette Szeged díszpolgári címét is - közölték közleményben.

"Ugyanakkor szeretnénk köszönetünket kifejezni azért is, hogy az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztve, több millió ember életének megmentését tette lehetővé Karikó Katalin" - írták.

A biokémikus Semmelweis Ignác, Heim Pál Szent-Györgyi Albert nyomdokaiba lépve, meglátta azt, amit mások nem láttak, és gondoltarra, amire senki nem gondolt, így nem kétséges, hogy helye a magyar és az egyetemes tudomány legnagyobbjai között van

- tették hozzá.

Karikó Katalin a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett el a vírusokkal foglalkozni, majd munkahelye 1985-ös megszüntetése után döntött úgy, hogy külföldön folytatja pályafutását. A Pennsylvania Egyetemen kezdett mRNS kutatással foglalkozni, amit először még nem akart elfogadni a szakma. Mégis sikerre vitte és az egyetem szabadalmaztatta is a módszerét, amelyet Karikó-Weissmann technikának hívnak és számos koronavírus-vakcina fejlesztésének az alapja - írták végül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.