Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy a mostani járványban a brit mutáns pusztít. Ugyanaz a vírus, de más a tűzereje. Most a zárásokkal nem lehet visszaszorítani a vírust - tette hozzá.
Orbán Viktor közölte, hogy mindenki békés életre vágyik. A kérdés, hogy mikorra jutunk el oda, ahol a britek vannak. Ahhoz, hogy legyőzhessük a vírust, ahhoz regisztrálni kell, és mára már több mint 4 millió ember regisztrált. Ez azonban még kevés, és kampányt indítanak, hogy még többen vegyék rá magukat a regisztrálásra - magyarázta.
- jelentette ki a Miniszterelnök.
Május elejétől számítva 10 naponként egymillió oltást tudunk majd beadni, így június elejére 7 millió beoltott lehet, de ehhez elég regisztrált kell.
Orbán Viktor elmondta, hogy a labdarúgó-EB elejére mindenkit beoltanak, aki regisztrált. Orbán Viktor mindenkinek köszönetet mondott, hogy betartották az este 8 órakor kezdődő kijárási tilalmat. Az emberek példás fegyelemmel tartották be a korlátozásokat.
Április 19-én elérjük a 3.5 millió beoltottat, utána lehet a következő lépést megtenni a nyitásban. De közel vagyunk ahhoz, hogy a védettségi igazolvánnyal közösségi eseményeken részt vehessünk, azaz
– mondta Orbán Viktor.
Még nincs döntés a 16-18 évesek oltásáról.
- mondta a kormányfő.
Orbán Viktor szólt arról is, hogyha elérjük a 4 milliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek és a közösségi események. Most egyelőre az iskolák újranyitása következik - tette hozzá.
A teljes interjút itt lehet meghallgatni:
(via Origo)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.