Közélet

Orbán Viktor: május végére, június elejére „kint vagyunk a vízből”.

Orbán Viktor: május végére, június elejére „kint vagyunk a vízből”.

2021. április 16., péntek
Orbán Viktor: május végére, június elejére „kint vagyunk a vízből”.

"Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy az oltható emberek száma elérje az 50 százalékot, és pillanatokon belűl át is lépjük ezt a választóvonalt, tehát többen lesznek védettek, mint azok, akik nem" - jelentette Orbán Viktor.

Az iskolák nyitásával kapcsolatban emlékeztetett, hogy aWHO és a tavaly nyári konzultációra beérkezett vélemények szerint is az iskolákat kell legelőször nyitni, még ha érthető az az álláspont is, hogy a szülők féltik a gyermekeiket. A bölcsődei tapasztalatok is fontos szerepet játszottak a döntésben, és megvizsgálták a kórházi helyzetet is.

Összesen 27 gyerek van kórházakban, ketten lélegeztetőgépen – közölte a miniszterelnök.A kormányfő azzal indokolta, hogy az iskolákban az alsó tagozaton nyitnak elsőként, mert az alsósok között még nincsen osztálybontás, az egésznapos oktatás egy csoportban megy végbe. A szülők az igazgatókhoz is fordulhatnak segítségért, ők azok, akik a legjobban ismerik a problémákat.

Orbán Viktor ismertette a napi járványadatokat: 241 ember halt meg péntekre, kórházban 9459 beteget ápolnak, 1147 ember van lélegeztetőgépen. A miniszterelnök szerint a következő hat hét rendkívül fontos lesz, ebben az időszakban megduplázhatják a beoltottak számát. Eddig 3,145 millió ember jutott vakcinához, közülük 1,3 millióan már a második dózist is megkapták.

Bár a nyugati oltóanyagokat nem szokták megvizsgálni, az amerikai Janssen vakcina esetében, amelyből most félmillió adag Magyarországra szállítása kiesett, ugyanúgy járnak el, mint a keleti oltóanyagoknál.Pótolni kell a kieső vakcinákat, amire jó esélyünk van – vélekedett a kormányfő. Kiemelte:

május végére, június elejére „kint vagyunk a vízből”.

A 65 év felettiek közül már mindenkit beoltottak, aki regisztrált és akit el tudtak érni. Eddig 4,219 millió ember jelentkezett védőoltásért. A miniszterelnök kiemelte a háziorvosok szerepét az oltási folyamatban, és azt javasolta, hogy akiben bizonytalanság lenne az oltással kapcsolatban, forduljon a háziorvosához.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy olyan baloldalt még egyetlen országban sem látott, amely folyamatosan olyan politikát folytat, amely válsághoz és a járvány elhúzódásához vezet. Úgy vélekedett: ez most nem egy politikai kormány, hanem operatív törzs, és ő is inkább ennek a vezetőjének érzi magát, mint miniszterelnöknek. Az ellenzéki oldalon közben „eszement” dolgokat tapasztal, le is sújtva miatta, de most „dolgozni kell”, a politikai felelősség kérdését későbbre hagyja.

A kormányfő szerint a teraszok nyitása egy szimbolikus lépése a régi életünk visszaszerzésének. Úgy látja, hogy a válság után több munkahely létesül Magyarországon, mint ahány a járvány miatt megszűnt.

Már készül a jövő évi költségvetés, amely az újraindítás költségvetése lesz

–közölte Orbán Viktor, aki arról is beszámolt, hogy ötezer milliárd forintot fordítanak arra, hogy a gazdaság új lendületet kapjon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.