Közélet

Megszabadult a nyomkövetőjétől, majd megszökött

Megszabadult a nyomkövetőjétől, majd megszökött

2021. április 12., hétfő
Megszabadult a nyomkövetőjétől, majd megszökött

A közlemény szerint a gyanúsított 2020. október elejétől december közepéig volt letartóztatásban lopás miatt. A bíróság akkor megszüntette a letartóztatását és bűnügyi felügyeletet rendelt el, ami szerint heti két napon hagyhatta el lakóhelyét két órákra, viszont csak a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására, vagy gyógykezelés céljából.

A gyanúsított 2021. április 6-án délután levágta magáról az eszközt, majd ismeretlen helyre távozott. A rendszer jelzésére a helyszínre érkező rendőrjárőrök az eszköz szíját a gyanúsított ingatlana mögötti füves területen találták meg.

A gyanúsítottat végül 2021. április 9. napján a reggeli órákban vették őrizetbe a rendőrök. Megállapítást nyert az is, hogy szabálysértés miatt kiszabott pénzbírság átváltoztatása miatt büntetés-végrehajtási intézetbe kellene bevonulnia, melyről tudomást szerzett és részben emiatt távozott ismeretlen helyre.

A főügyészség indítványt nyújtott be a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója felé, hogy rendelje el a férfi letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.