Közélet

Több mint szegedi idegenvezetés

Több mint szegedi idegenvezetés

2021. április 18., vasárnap
Több mint szegedi idegenvezetés

A szülőváros szeretete mindenkiben ott gyökerezik, bárhol is született. Szinte mindenki hosszasan tudna mesélni arról, hogy miért szereti a várost, hol vannak olyan pontok, amelyeknek történelmük van. Monostori Andrásnál is így kezdődött, de ő itt nem állt meg.

József Attilával kezdődött

– Amikor 2014-ben az idegenvezetői képzésen tanultam, akkor akadt a kezembe Péter László Szeged irodalmi emlékhelyei című kötete. Abban a kötetben József Attiláról kezdtem olvasni, és ott döbbentem rá, hogy az ő életének irodalomtörténeti helyei milyen közel vannak egymáshoz. Juhász Gyula és József Attila lakóháza, ahol a két költő találkozott, a nyomda, ahol a köteteit kiadták és a híres egyetemi épület, ahol Holger Antal eltanácsolta. Ez adta az ötletet, hogy ebből lehet egy túrát csinálni. Ezt építgetem, természetesen különböző témakörökre építve – meséli a 36 éves fiatalember.

Idegenvezetés kicsit másképp

András az idegenvezetés hagyományaival szakítva egy kicsit másképp várja az érdeklődőket. – Ezeken a túrákon nem csak a hagyományos, a könyvekben vagy az interneten fellelhető ismeretanyagot hallják tőlünk. Természetesen a fontos információkat mi is elmondjuk kollégáimmal, de sokkal jobban odafigyelünk a részletekre is. Éppen ezért van az is, hogy nagyon sok szegedi jelentkezik a túrákra – meséli.

MAI

A Monostori András Idegenvezetések, azaz MAI, már keresett brand Szegeden. A néprajz szakon végzett fiatalember majdnem napra pontosan 7 éve kezdte túráit. Azóta nemcsak az érdeklődőkből, hanem társakból is több lett. Egy-egy idegenvezetésen ők segítenek a versekben, a zenés blokkok előadásában, egy-egy archív történelmi cikk felolvasásában.

Meglepetés az újraindulásra

A járványhelyzet befolyással volt az idegenvezető szakmára is, s bár telente ritkábbak a túrák, a rendkívül népszerű március 15-höz kapcsolódó séta idén elmaradt. – Az egyik társam, Majoros Péter Patrik javaslatára kisebb kirándulást tettünk a digitális világ felé. Nem igazán vagyok híve annak, hogy egy ilyen élő szereplős programot beleerőszakoljunk a digitális térbe, éppen ezért amolyan előzeteseket készítettünk videóra, és azokat adtuk közre. De természetesen az igazi az lesz, amikor személyesen találkozunk majd. Erre már nagyon készülünk, a hosszabb felkészülési időszak nagyon sok ötletet hozott, két új túránk lesz sok meglepetéssel, például már Szeged határát is elhagyjuk és a város környékének történetével is foglalkozunk majd – vázolta elképzeléseit.

Péter László szegedi irodalomtörténész 2019-ben hunyt el. Monostori András az ő kötetéből merített ötletet az idegenvezetéseihez. Egy évvel a halála előtt otthonában kereste fel a szerzőt, aki dedikálta is a művét és a beszélgetésük során több hasznos tanácsot is kapott a munkájához.

A programokról bővebben: https://www.facebook.com/MAIdegenvezetesek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.