Virágvasárnap: út a végzet felé

Parlagi szamár megy az országúton, hátán harmincas férfi. Jeruzsálem felé tartanak. Beérnek a városba. Ujjongó tömeg fogadja az utazót. Hát hogyne, hisz’ az az ember érkezik, aki a megváltás ígéretét hordozza: Názáreti Jézus.

Azon a vasárnapon az emberek ágakat törnek a fákról, tiszteletük jeléül az érkező elé szórják. „Áldott, ki az Úr nevében jön!” – kiáltozzák. És ezt skandálják: „Hozsanna a magasságban!” Pálmaágakat lengetnek – mert a pálmaág a békesség szimbóluma. De a Megváltó sorsa, tudjuk, nem a békesség szellemében teljesedik be! Hiszen a farizeusok, s maga Júdás, már a nagy árulásra, és Jézus elfogatására készülnek.

Még néhány nap, és következik a végső, szenvedésekkel teli gyalogút. Aztán a mindent bevégző kereszthalál. Templomainkban ezen a mai emléknapon – persze vészmentes időkben – barkás bevonulás, barkaszentelés, körmenet is zajlik. A szertartás része a passióéneklés, a szenvedéstörténet felidézése: a nagyhétre való lelki hangolódás eszköze. E napot, a nagyböjt utolsó hetének kezdetét az egyház Virágvasárnap néven emelte ünneppé.

Názáreti Jézus Jeruzsálembe szamárháton érkezett: az egyszerűség, az alázat jelképvilága ez. És az uralkodónak kijáró fényes fogadtatás – a nagy kontraszt. Benne a végkifejlet tragikumzárványa.