Ellenállás, ahogy lehet: leálló villamos, zsuga az egyetemi padsorokban

Igen, ez is ’56 decembere volt, és ez is a csöndes nekiszegülés egy-egy formája; az a mód például, ahogy a szegedi joghallgatók az órán múlatták az időt. Kártyával. Ha megunták, társasjátékoztak. S ha azt is megunták, olvastak. De nem akármilyen órán, nem a jogi-szakmai, hanem a politikai gazdaságtan előadáson, a „polgazdon”, ami – ugye – a rendszer ikonikus tantárgya lett. Finom jelzése volt ez az életükbe berobbant kádári rendszer iránti mély megvetésüknek.

Erősebb kritikát nemigen engedhettek meg maguknak, látva, hogyan vadászik a hatalom a forradalom bukása után is ellenszegülőkre. Maradtak a passzivitás jelzésénél. Tudjuk, még abban is volt nem kis kockázat. És azoknak a napoknak lett egy egészen kivételes akciója. Spontán ötlet lehetett, és hamar híre ment a riadóláncon át: december 5-én délután három órakor néma tüntetés! A villamosok, járművek egy órára leállnak!

És tényleg így történt. 5-e szerda volt, a visszaemlékezések szerint csak igen kevés járókelőt lehetett látni az utcán. Ennek oka alighanem a félsz volt. De aki épp gyalogolt, vagy villamoson utazott, részese lett a néma tüntetésnek. Szeged mozdulatlanságba dermedt. Hiába lépett akcióba az erőszakszervezet, az embereket jó ideig nem tudták mozgásra bírni, s a villamos- meg teherkocsivezetők is jó ideig kitartottak. Tán kis túlzással, de emlékezők úgy mondták: egy óráig tartott az akció. Nem tudni, hány embert vádoltak meg aztán szabotázzsal.

Másnap a karhatalom rajtaütött egy egyetemista csoporton. A titkos társaságot föloszlatták – rajtuk élték ki a tehetetlenségük okozta dühöt. Két nap múlva az elöljáróság falragaszokon szólította fel a város polgárait, hogy lépjenek fel a „rendbontókkal” szemben. A középiskolások azonnal aktivizálták magukat: sorra járták az utcákat, és mindenütt letépdesték a kiragasztott felhívást. Néhányukat a hekusok tetten érték, a radnótis Tóth Józsefet például, és begyűjtötték őket. A karhatalmi akció híre csak olaj volt a tűzre: a Radnóti gimnazistái a Széchenyi téren azonnal tüntetni kezdtek. Mondani se kell: őket is letartóztatták. Erre újabb válasz, újabb tiltakozás: este a főtéren még nagyobb diákcsoport kezdett tüntetni. Na, velük a karhatalom már nem gatyázott: puskákat elő! Riasztólövések dördültek, golyók záporoztak a gyerekek feje fölött. Ez intő jel volt, hogy a kádári hatalom már a fegyveres erőszaktól sem riad vissza. Aztán a következő napokban az országban több helyütt bekövetkezett sortüzek véget is vetettek a nyílt akcióknak. Maradt a csöndes ellenállás. És a polgároknak eszükben sem volt „a rendbontók” ellen fellépni.