Abban a tragikus novemberben még el sem ültek a 4-i földrengés végzetes hullámai, az emberek még fel sem ocsúdtak a forradalom elbukása miatt a megrendülésből, a Forradalmi Munkás-Paraszt Tanács szervezte akcióit. Már az is példaadó bátorságra vallott, hogy a Tanács nevéből nem vették ki a forradalmi jelzőt! Igaz, decemberben csúcsbizottságot alakítottak, s ez már a Szegedi Központi Munkástanács nevet viselte – de időzzünk még el az elődnél: a forradalmi munkásszervezet már az összeomlás után egy héttel stratégiai tanácskozást tartott, s azon követeléseket fogalmaztak meg. A küldöttek a szovjet városparancsnokságnak adták át az iratot, amelyben a megszállók által letartóztatott 34 ember szabadon bocsátásának követelése is szerepelt.
November 23-án a szegedi munkásküldöttség 15 pontból álló memorandumot juttatott el a kormányhoz. Nincs mit csodálkozni azon, hogy válaszra sem méltatták a Munkástanácsot; a testület azonban nem adta föl. A hatalom nyomása fokozódott, ezért a már kockázatos nyílt munkahelyi fórumok helyett más formát vezettek be: a Tanács vezetősége a tagok lakásain tartott megbeszéléseket. Ezeken a lehetséges akciókat is számba vették, így indult el a jobbára fiatalokból álló, gyorsan dolgozó falfirkacsoportok tevékenysége. És így kezdődött meg a röpcédulaterjesztés, amely aztán lanyhuló intenzitással ugyan, de hónapokig kitartott. A társadalmi ellenállásnak eme kevéssé hatékony formái mellett nagyobb akciókra ugyan nem volt lehetőség, de így is sikerült olykor csoportos röplapozásokat szervezni, amelyekből kisebb spontán tüntetések keletkeztek. Igaz, a rendőrség a besúgóhálózata tette a dolgát, s a riasztott karhatalom a villámtüntetéseket gyorsan feloszlatott.
A szegedi Munkástanács kényszerűen illegalitásba vonult, s így az eseményekre már nem igazán lehettek befolyással. De rejtélyes módon megéledt a civil kurázsi, és több figyelemre méltó akciót sikerült megszervezni, amelyek a hatalmat mindig figyelmeztették: az emberek nem felejtenek. Ilyen volt az a decemberi emlékezetes pillanat, amikor szinte varázsütésre, egyszerre állt le a város valamennyi villamosa. Az utasok először csak csodálkoztak, majd miután rájöttek, hogy szervezett akció tanúi, sokan nevetéssel honorálták a bizarr ötletet. Ez a gúnyos nevetés fájhatott legjobban a kommunista elitnek. Akiket a városlakók, s leginkább a fiatalság az 56-os adventben még többször emlékezetetett erre. De a Városháza előtt, meg a múzeum otthona előtt is ruszki tankok álltak…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.