Közélet

Szeged fekete napja, 1956. október 26.

Szeged fekete napja, 1956. október 26.

2020. október 26., hétfő
Szeged fekete napja, 1956. október 26.

Ma hatvannégy éve, azon a pénteki napon a tizenkilenc éves munkásfiú, Schwartz Lajos tüntetni indult. Sodorták az események, hát persze, a fiatalok legelsőként mozdulnak ilyen pillanatokban: forradalmi idők jártak akkor, és Lajos is részese akart lenni. Ott volt a 23-ai éjszakai nagy vonuláson, ott volt 25-én a Klauzál téren, megfogta a hangulat, a tömegből áradó erő.

Ha nem jut el hozzá a hívó szó, hogy nagygyűlés lesz a Széchenyi téren, akkor másképp végződhetett volna számára az a keserves nap. De nem, így hát ő áldozott legtöbbet a tiszta lelkesedésért. Pedig sokan voltak: tízezrek. A városkrónikaíró-technikatörténész, Bátyai Jenő írta naplójában: „Széles néptenger hullámzott Szeged utcáin.”

A bolsevikok a néptengertől megrettennek. A városparancsnok, Halász Gyula a fiatalok szellemi mentorát, Perbíró József professzort hívja, közli vele: a tüntetők be sem tehetik a lábukat a Széchenyi térre, ha mégis, ő lövetni fog. A rendőrség minden erővel igyekszik megakadályozni, hogy a kendergyári munkások Újszegedről átjussanak a gyűlésre. De a „néptenger” megállíthatatlan. A háromezres munkástömeg a kivezényelt fakabátsereget úgy szórja szét, mint a pihét. A Kiskunmajsáról iderendelt lövészek a főtéren felsorakozva várnak. Az újszegedi áttörőkkel együtt a tömeg a környékbeli utcákon félelmetesre nő. A Takaréktár utca torkolathoz érkeznek. Egy munkás szónokolni kezd. Ekkor sortűz dördül.

Jajkiáltások. Káosz. Sebesültek sikolya. Újabb sortűz. Szirénázva mentő érkezik. Még akkor is lőnek. Péter László irodalomtörténész a szemtanú: „… láttam, hogy fekszik előttem egy fiatalember, olyan szürke arccal, mint amilyen szürke a ruhája; két keze ökölbe szorítva, mint ahogy a csecsemőké, mikor hanyatt fekve alszanak, ő is így tartotta az öklét.” Ő volt Schwartz Lajos. Holttestét a tüntetők óvatosan felemelik, a katonák elé viszik, vádlóan felmutatják. Bátyai Jenő írja: „… egy brutális állat (a tisztjük) azt kiabálta, hogy takarodjanak, mert szétlövetem magukat.”

A „brutális állat” utána már senkit sem lövethetett szét. Nevét nem tudni, ahogy a városparancsnokét vagy a sortüzet leadó majsai lövészekét sem őrzi a történelem. De Perbíró professzorét igen. És Schwartz Lajosét. Az övét különös kegyelettel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.