Közélet

Emberi életekbe kerülhet a vírustagadás

Emberi életekbe kerülhet a vírustagadás

2020. október 30., péntek
Emberi életekbe kerülhet a vírustagadás

A lapkorábban már beszámolt arról, hogy szkeptikusok egyre duzzadó tábora szerint a koronavírus-járvány csupán egy kitalált történet. Számos világvárosban, Berlintől Párizson át Londonig százezrek demonstrálnak, hangot adva a korlátozásokkal kapcsolatos nemtetszésüknek, de itthon is rengetegen vallják, hogy

a világ kormányai nem veszik figyelembe az egyéni szabadságjogokat.

Történik mindez akkor, amikor a világban a regisztrált betegek száma már a 44,5 milliót is meghaladta és számuk – akárcsak az elhunytaké – folyamatosan növekszik.

Az esetszámok hazánkban is növekednek, ráadásul egyre több iskolában találnak fertőzöttet, akik az idősebbeket is veszélybe sodorhatják. A Szegedi Tudományegyetem tanulmányából kiderül: míg a megbetegedéses esetek átlagos életkora áprilisban még 69 év volt, ez most 31 alatt van, azaz a mostani hullám abban is különbözik a tavaszitól, hogy

akkor az esetek jelentős része intézményekhez volt köthető (kórházak, szociális otthonok), jelenleg azonban elsősorban a közösségi terjedés jellemző és pár hét alatt megtöbbszöröződik a fertőzöttek száma.

A vírus terjedésével párhuzamosan az azttagadók is megjelentek, sőt, táboruk egyre növekszik. – A konkrétumok helyett egyéni sztorikkal, világosan megfogalmazott, a „kisember” számára is érthető történekkel érvelnek, még akkor is, ha azok szakmailag hamisak – ezt Újszászi Bogár László, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, meggyőzéstechnikai szakértő nyilatkoztakorábban lapunknak, a vírustagadó csoportokat elemezve. Hozzátette:

a komplex, bizonytalanságot sugalló szakértői nézetek miatt is egyre többen utasítják el a védőfelszerelés viselését.

A legnagyobb közösségi oldalon szervezkedő vírustagadók miatt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) közleményében tudatta, hogy távol tartja magát az utóbbi hetekben mind nagyobb publicitást elérő szkeptikus csoportoktól és az azokat vezető orvosoktól. Mint közleményükben írják, elhatárolódnak a dr. Tamasi József és dr. Gődény György gyógyszerész által hirdetett összeesküvés-elméletektől, amelyek a koronavírus okozta járványveszélyt a média és a különböző kormányok, illetve egyéb háttérhatalmak okozta hisztériának állítják be, tagadják a távolságtartás és a maszkviselés tudományosan sokszorosan megalapozott fontosságát a vírus terjedésének lassításában, valamint általános oltásellenes attitűdöt is közvetítenek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közölte,vizsgálatot indította Gődény György gyógyszerész szereplésével készült videókkal reklámozó, Nutriversum Kft. étrend-kiegészítő termékeket forgalmazó vállalkozással szemben, mert feltételezhetően

jogsértő módon, orvos vagy egészségügyi szakember ajánlására vonatkozó állításokat tettek közzé a videóikban.

A versenyhivatal embereiúgy vélik, hogy a reklámokban az egyes egészségügyi szakemberek ajánlásai megtévesztő módon azt üzenhetik, hogy egyes termékek megbízhatóbbak, hatásosabbak a többinél, ami ugyanakkor nem minden esetben megalapozott állítás, ezért félrevezetik a vásárlókat. Sőt, azt még

az uniós szabályozás sem engedi meg, hogy a cégek az élelmiszerek ajánlásaiban orvosokra, egészségügyi szakemberekre vagy akár egészségügyi szervezetekre hivatkozzanak.

De nemcsak itthon, világszerte is rengeteg az álhír, a hamis információ és összeesküvés-elmélet. A Google­ a járvány kitörése óta több mint kétszázmillió ilyen típusú reklámot távolított el felületeiről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.