A Klebelsberg-szellem

Király tanító úr nyomában járok. Emlékeit kutatom. De nincs már, nincs semmi, hogy is lenne, hiszen negyven-egynéhány éve, hogy utoljára láttam, s akkor is jócskán öreg volt már. Jött, ahogy mindig: kopott katonai hátizsákjával, abból került elő a meglepetés, vagy egy új könyv, vagy – mert ilyen is volt nem egyszer – zacskónyi meggy a betegeskedő tanítványnak. Ha valamelyik beteg lett, meglátogatta akár a legtávolabbi tanyában is. Nem volt családja, hírlett, hogy réges-rég jegyben járt egy fiatal tanítónővel, már az esküvő is ki lett hirdetve, amikor a menyasszony ágynak esett. Valami súlyos baj gyötörte, az orvosok se tudtak csodát tenni, elment békével. Király tanító úr sosem nősült meg. De lett sok családja. Otthon volt minden portán. Rajongtak érte tanítványai. A környék esze volt, olvasott, csendes szavú, bölcs öreg.

Az elhagyott tanyai iskolája udvarán már csak emlék a gyerekzsivaj. Az élet legfeljebb a rajcsúrozó madarak képiben van jelen. Valamikor a nagy szakállú tanító ellátta őket egész télen magvakkal. A madáretetőknek sincs már nyoma se. Az öreg fák még őrt állnak az udvaron. Az egyik alatt már megroggyant a szeneskamra, amiből reggelente a gyerekek behordták a tűzrevalót, s fölfűtötték a kontyos kályhát. Vad hidegben annak a melege nem sokat segített. Megtörtént, hogy a tél vége felé járva már kiürült a tároló, s a gyerekek örömére beköszöntött a szénszünet.

Király tanító úr minden szeptemberben mesélt az egyházi iskolák hajdani tanévkezdő Veni Sancte-miséiről. De, tudjátok – mondta hamiskásan hunyorítva –, ez ma már „avítt”. És csak azért is vigyázzt vezényelt, és csak azért is elmondatott egy imát. Soha senki nem tett emiatt panaszt a járási hatóságnál. Ha tett volna is, mit kezdhettek volna az öreggel? Egyszemélyes intézmény volt, tekintélye a védernyője. Meg a Klebelsberg-szellem. Mondta mindig, az iskola a nagy kultuszminiszter emlékét őrzi, s nekik is dolguk arra emlékezni, hogy gróf Klebelsberg Kunó minisztersége alatt 5000 iskola épült az országban, ötezer – nyomatékosította mindig, és sorolta, hogy hol mindenfelé szolgálják ezek a népoktatást Szeged-Alsótanyáktól a távoli Méheslaposig, Domaszéktől a Jászságig.

október 12-én a Délmagyarország tudatta a hírt: előző nap, 11-én Klebelsberg Kunó meghalt. Az ország gyászolta. És Szeged különös megrendültséggel, hiszen a tanyák népe mellett a város egyeteme, művelődése, intézményei valóságos jótevőjüket veszítették el. De Király tanító úr jól mondta: a Klebelsberg-szellem tovább él.