Szent Iván-nap: emlékfotókon a régmúlt

Széles búzatábla aranylik, előtte idős gazda, kezében egy kalász, a kipergetett szemeket vizsgálja. A kalászszemle hagyománynapja van.

A népdal Virágos Szent Jánosként említi, az egyháztörténetben Keresztelő Szent János, az ünnepét pedig Iván napjaként nevezzük. S hogy miért lett a szláv Iván a magyar Jánosból? Egyszerű a nyitja: nyelvünkben a keresztény liturgia szókincse számos görög és szláv jövevényt tartalmaz, hiszen a térítő papok többsége e nyelveken szólt az emberekhez.

Ami a Szent Iván-nap meg a paraszti hagyományrend összefonódását jelképezi: ez a kalászszemle. A régiek ezen a napon becsülték meg, mikorra tehető az aratáskezdet. A szemle szertartásosan zajlott: a gazdaember az övéivel kiment a búzaföldre, letört egy érett kalászt, tenyerébe pörgette a búzaszemeket, néhányat körmével kettéroppantott, hosszan vizsgálta, morzsolgatta, s ha úgy tűnt, hogy kellően lisztes, megnevezte az aratás napját, s kiadta háznépének a készülődésre a parancsot. Nem tudni, hány helyen tartják még ezt az ősi szokást. Ma szinte csak a skanzenekben, múzeumfalvakban lehet honos. Amit azonban az évszázados megfigyelés visszaigazol: a búza e nap környékén kezdi hányni a kalászát, töve megszakad, növése megáll. Vagyis vágásra érett. S hogy milyenek az idei kilátások? Hajaj…

„Rekord búzaterméssel jön a 2020-21-es gazdasági év” – így hangzik egy hír csalóka címe. Ez igaz lehet az Egyesült Államokban, ahonnét ékezett a tudósítás. Nálunk viszont aligha, amint az uniós országokban is jellemzően így lesz. A tavaszi két hónapos szárazságrekord kíméletlenül megtette hatását, s az elmúlt időszak rapszodikusan érkező esői ezen már alig tudtak javítani. A repce van a legszomorúbb állapotban, de a búza is gyenge képet mutat. Szent Iván, sajnos, aligha hozhat csodát.