1970. június 18-a: a megvadult Tisza megbékül

Akkoriban, mint oly sok más dolog, a vízügyi igazgatás dolgai is félig-meddig titoknak számítottak; kivált, ha árvízveszély előjelzéséről volt szó. A „ne keltsünk pánikot” hamis óvatosságát persze mindig felülírta az élet. Persze, hisz a hírek a folyók felől gyorsan érkeztek.

1970 kora tavaszán a szakemberek már tudták, abban az évben elkerülhetetlen a baj. És utólag kiderült, jól kalkuláltak. A védekezés rajtját április 9-ére tették. Azon a napon ötszáz fős különítményt vezényeltek a déli Tisza-gátakra; akkor még csak őrt állni, figyelni, az áradás mértékét óráról órára jelenteni. Két hétig úgy tűnt, a folyó szép lassan megnyugszik. Nem így történt. Új erőre kapott, támadásra készült. Meg is indította. És két hónapig pusztított.

  A század első harmadában a Tisza háromszor is próbára tette a vízügyesek tudását. De az 1879-es „Nagy Víz” katasztrófája után a kiépített védvonal, és persze a korszerűbb technika sokáig maga volt a biztonság ígérete. A 20-as, meg a 30-as években rekordszintű áradások sem okoztak nagy veszélyt. Eljött aztán az 1970-es év. És bekövetkezett az, ami egyetlen korábbi tudományos elemzésben sem szerepelt: hogy a folyó szintje az 1879-ben még 806 centiméteres maximumot majdnem két méterrel meghaladva a tízméteres magasságot is ostromolhatja!

  Szeged és környéke 91 év után ismét végveszélybe került. Több ütemben érkeztek az árhullámok. Az emberekben felidéződött a rémképe, hogy a várost egy második, végzetes csapás érheti. A vízügyesek, katonák, civilek, önkéntes csapatok kevés pihenővel, szinte folyamatos műszakban védekeztek. A megerősített gátak bírták, egészen május utolsó harmadáig. A védelmi főnökség 20-án elrendelte, hogy éjszaka Makó környékén a leginkább veszélyeztetett hat falu lakói virrasztva készüljenek a kitelepítésre. A helyzet két nap alatt sem javult, így 22-ére virradóra megindult az evakuálás. Negyvenezer embert telepítettek ki Vásárhelyre és Szentesre. Emberéletet, szerencsére, nem követelt az áradás. De három és félezer porta roskadt össze, s ennyi család került krízishelyzetbe.

Hogy Szegednek mi lesz a sorsa, az akkor még nem dőlt el: a folyó két és fél hónapon át egyszer támad, másszor visszavonul, ismét és ismét. A vízszint 66 napig a három évtizedes rekordszinten kalandozik, majd a félelmetes tíz méter felé tart: június 2-án 961 centiméter! Aztán apadás. 10-én megáll a 880-as szinten. De újabb emelkedés jön! Végül 18-a hozza meg a fordulópontot: a Tisza 924 centisre hízik – s végre-valahára megnyugszik. A mentésnek, a gátak védelmének persze nincs vége: az még eltartott július 4-éig, akkor mondhatták csak a mérnökök: Szeged megmenekült. A vízügyi krónikákban a XX. század egyik legnagyobb tiszai árvizeként jegyzett ’70-es áradat nem tudott kifogni a városon.