Háromszorosan jeles nap

A Györgyök névünnepe a mai: egyike az év jeles napjainak, és e rangját többszörösen kiérdemelte. Egyfelől katonaünnep. Másodrészt a pásztorok ünnepe is, amikor a jószágot a legelőre hajtják. Harmadrészt pedig az ősidőktől gonoszűzőnek számító nap. Ez utóbbi magyarázza, hogy az egyház épp ezért tette ez időre a nevezetes katonaszent, a legendák sárkányölő vitéze névnapját.

A György-legenda a keresztények abbéli meggyőződést fejezi ki, hogy a rontó szándékot a hit semlegesíti. A Krisztus után 270 körüli időben Kis-Ázsiában született és Palesztinában mártírhalált halt katona emlékét Európa-szerte ápolják. Számos város patrónusa, és nyolc évszázada hivatalosan is Anglia védőszentje. Hazai kultuszáról Bálint Sándor Ünnepi legendáriumban ezt olvashatjuk: „Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek kötelessége volt az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme. … Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny.”

A Képes Krónikában olvashatunk arról: a kora középkori háborúkban nem egyszer előfordult, hogy a hadviselő felek Szent Márton napján fegyverszünetet kötöttek, azért, hogy télidőre a harcosok otthonaikba húzódhassanak. Aztán amikor a zord hónapok után elérkezett a György-nap, a fegyverszünetnek vége lett, s a harcoló felek újult erővel eshettek egymásnak.

Az ókoriak óta a mai jeles napot tavaszkezdőnek is tartották. A római népség ekkor szalmatűz füstjével űzte el magától és állataitól a rontást. Hogy a nyájat a boszorkánysereg erejétől megóvják, a jóságot tűzön hajtották át. A férfiak maguk is „tüzet ugrottak”, pásztoráldozatot mutattak be, és hajnali harmatban mosakodtak. A rontáselhárítás sokféle fortélya nálunk is szokásban volt: a kapuba vetett láncon át való marhahajtás éppúgy, mint a füstölés vagy a rügyező vesszővel csapdosás. Az istállót védő rítus, a hamuszórás is megszokott volt, hogy megakadályozzák a marharontó erők legnagyobb dúlását. A régiek szerint a boszorkányok e napon próbálják elvenni a „tejhasznot”, és úgy tartották, a legjobb védekezés a tehén szavára szúrt fokhagyma, de ugyanezt szolgálta az istállóajtóba állított söprű vagy az ajtófélfára aggatott gatyamadzag is.

A tavaszidővel a lábasjószág legelőre terelésének ideje is eljött, s ez valamikor éppen a mai naphoz kötődött. A pásztorok szerződésének megújítása és az újonnan szolgálatba lépők fölfogadása is ekkor zajlott. A Szent György napi kihajtás egykor a pásztornép nagy becsben tartott, valóságos ünnepi rítusa volt.