Április bolondja, május szamara

Nevezetes nap volt egykor a mai: szokásban voltak ilyenkor az ugratások, s nem mindig voltak azok ártatlan tréfák. Ám ez mára jórészt kikopott. Most, válságidőben végképp nem hiányzik. Egy történetet emlékeztessen most a szokásra; abból az időből való, amikor egy lottószelvény ára három forint harminc fillér volt…

A kisváros nevezetes figuráját, Bandit, közismert nevén a Sántát sötét legendák lengték körül, de egy se volt igaz. A jámbor öreg a légynek sem ártott. Egyszerűen csak szabad életet élt. Csavargott. A szokásosan az utcán bandázó gyerekek egyszer gonosz áprilisi tréfát eszeltek ki. A heti lottósorsolás után, a számok ismeretében kiállítottak egy szelvényt két „találattal”. Ehhez nem kellett nagy trükk: a háromosztatú lottószelvény két tagját letépték, az „igazoló” részt megőrizték, azon a számok fölötti x-jelek hitelesnek tűntek. Másnap reggel lesték, mikor érkezik Bandi a szokásos körútján.

Végre a kispostánál befordult a sarkon, csámpázva közeledett, már előttük volt, amikor a kölkök eljátszották, hogy rátalálnak a földön heverő „nyertes” szelvényre. Kettes találat, biztos a magáé – mondták az öregnek, de az egyre szabadkozott, hogy lehetetlen, mert ő sosem lottózik. Akkor is, maga látta meg elsőként – kötötték az ebet a karóhoz, addig-addig, hogy Bandi elfogadta a nem várt ajándékot. Ment boldogan beváltani. Nem fizetett sokat a kettes, de a nincstelennek a kevés is ajándék volt. Vagyis… lett volna, ha a lottózóban a kisasszony meglelte volna a sorszámát a nyerőlistán.

De ott nyoma sem volt. Leforrázva állt a férfi. Elmesélte a csodás esetet, a kisasszony erre csak annyit mondott: na, magát jól becsapták! Ekkor sírta el magát az öreg. Híre ment a dolognak. Az emberek sajnálták őt, és átkozták a kölköket. Az egyiket, az ötlet kiagyalóját elszámoltatta az apja. Először kiosztott a csemetéjének két pofont. Aztán megnézte az újságban, mennyit fizetett a kettes. A pénzt kiszámolta a konyhaasztalra, azzal, hogy a fia rögvest fölkerekedik, és addig járja a várost, amíg nem bukkan a Sánta Bandi nyomára, odaadja neki a „nyereményt”, és jó hangosan bocsánatot kér. Így is lett. Bandi attól fogva a gyerek apját az utcán csak így köszöntötte: tiszteletem, igazgató úr! Hiába mondta, hogy ő csak könyvelő a régi Kodak-gyárban, a jámbor csavargó számára örökre igazgató úr maradt.