A háromszor megkísértett halál – Juhász Gyula és az érzelmi szellemvasút

Az életív 1883 és 1937 között feszül: e két évszám közé szorítva élte le 54 évét Szeged költője, Juhász Gyula. Április hozta e világra – a születésnap 4-e –, és ugyancsak április volt, amely elragadta: 6-a lett a végbúcsúnap. A XX. század egyik legérzelmesebb költői életműve maradt utána.

1899: tizenhat éves, a szegedi piaristák diákja, amikor az év pünkösdidejében a helybéli Napló közli első verseit. Rá három hónapra a fiatal tehetségnek a Budapesti Napló is teret ad. A hivatásépítmény első téglái ezek. Aztán nyolc év múlva a Szeged és Vidéke közreadja a Tetemrehívás című vezércikkét, amellyel valósággal berobban az újságírás világába. Kezdődik egy kivételes publicistakarrier. Máshoz sem ért, mint az íráshoz, de ahhoz nagyon. Magyar–latin szakos diplomáját egy sor város gimnáziumában kamatoztatja, de sehol sem érzi jól magát, száműzetésként éli meg, s minduntalan vándorútra kel. Valójában az élettel van baja: magány őrli, boldogtalanság nyomasztja. Megválna életétől, de a véletlen megmenti: 1907-ben a Lánchídról a Dunába ugrani készül, de – micsoda véletlen! – ifjúkori szerelme, Klima Ilona téved éppen akkor arra, s hozza a jó hírt: Szegeden megjelent az első verseskötete! Juhász Gyula életkedve visszatér.

De mint szinte minden, ez sem örökre szól nála. Az újabb önveszélyes kísérletre 1914-ben kerül sor: Pesten, a Nemzeti Szállóban mellbe lövi magát. A Szent Rókus Kórházban ápolják, amikor a betegágyánál megáll egy fiatal újságírónő: Eőrsi Júlia. A jelenés a félig önkívületben lévő, élet-halál között lebegő költő retinájába ég. És Ilona után Júlia lesz a második életmentő: miután a költőt az orvosok csodával határos módon meggyógyítják, a lány a hitet és erőt adja a talpra álláshoz. A fiatal nő aztán a titkára, kiadókkal vitázó menedzsere, élettársa, sorsának egyengetője lesz. És szerelme. Ám ez a szerelem sem a végső érzelmi kikötő: pár év múlva a szegedi színi társulat drámai hősnője, Zöldi Vilma dobogtatta meg a költő szívét.

A reménytelen szerelmek mellett volt állandóság is Juhász Gyula életében: a barátok. Adytól József Attiláig, Mórától Kassák Lajosig mindenkivel szívélyes, baráti viszonyt ápolt. De a legmélyebb barátság, igazi testvériség a Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula hármast kötötte össze. Életre szóló – mondanánk, de 1936-ban megbomlott a hármas szövetség: Kosztolányi végleg elment. Aztán Juhász Gyula következett: 1937. április 6-án kinyitotta a veronállal teli, örök álmot hozó fiolát… A sírba magával vitte a soha nem beteljesülő szerelmet, az „örök Anna” szőkeség-emlékét, a nagyváradi díva iránt sosem múló vágyat. De az örök lobogás mindvégig viszonzatlan maradt. És egy évre rá, hogy a költő elment, Sárvári Anna is véget vetett életének. A 8 órai újság riportja szerint holtteste mellett egy nyitott verseskötetet találtak, benne dedikáció: Annának örök szerelemmel, Juhász Gyula.    

A könnyfakasztó történet csak az újságíró fejében fogant meg, a valóság nem ez. De, mint legenda, akár jelképes is lehet. Mert Juhász Gyula életében Anna tényleg örök volt; így szimbolikusan összekötheti őket a végső választás: az önkéntes halál.