Szabadkán is megjelent már a koronavírus


Korábban megírtuk, hogy a blic.rs cikkében röviden azt írja, hogy a koronavírus első szerbiai fertőzöttje egy 43 éves szabadkai férfi, aki Magyarországról érkezett. A beteg karanténban van, nem lázas, de 37,4 fokos hőemelkedése van, a tünetek ellenére jól van. A hírről beszámolt a vajdasági
A lap azt írja, Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter szerint a férfi, amint gyanút fogott, hogy fertőzött lehet, a gyerekeit elküldte a falun élő nagyszülőkhöz, ő pedig egyedül maradt a házban. – Megvizsgáltuk azokat a személyeket, akik kapcsolatban kerültek a férfival – mondta Lončar, aki kiemelte, hogy a koronavírus globális probléma, és nincs helye a pániknak.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a magyar hatóságokat és a szerb hatóságokkal is megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot.
UPDATE: Szabadkán minden gyanús esetre fertőzöttként tekintenek
A Szabad Magyar Szó újabb cikkében
Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter szavait idézik:
„Hogyha az a kérdés, hogy Belgrádban megjelenik-e a vírus, akkor erre az a válaszom, hogy kidolgoztuk a tervet Belgrádra és más településekre vonatkozóan is, hogy amennyiben egy, három, öt, vagy hét ember betegszik meg, akkor őket hol helyezzük el, hol és milyen körülmények között ápoljuk” – emelte ki Lončar.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a Szabadkán kezelt férfi jól van, nincs láza, az illetékesek pedig komolyan veszik a munkájukat, és elővigyázatossági okokból minden gyanús esetre fertőzött személyként fognak tekinteni, ahogyan ezt egyébként a szabadkai családdal is teszik.
A Szabad Magyar Szó szerkesztősége értesülései szerint a fertőzött férfi szabadkai születésű és Topolyán él.
