Tudatos vásárlókat nevelnek Szentesen


A Zsoldos-iskola egyik tanára, Milinker Mónika is megkapta a Dr. Csada László-díjat. A hatodik alkalommal átadott díjat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alapította. A szentesi pedagógus a közigazgatási területen végzett munkájáért kapta a fogyasztóvédelmi elismerést - írja a Délmagyar.
A kamara három terülten ítéli oda a Dr. Csada László-díjat, közigazgatási területen végzett munkájáért idén Milinker Mónika, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Zsoldos Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanára kapta meg. A pedagógus kilenc éve dolgozik szakmai tanárként a középiskolában, nagy szerepe volt abban, hogy az iskola 2016-ban az elsők között elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium által adományozott „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" címet. További részletek
olvashatók.