Szegedi egészségügyi dolgozókat tüntettek ki


A 2018-as év kiemelkedő egészségügyi szakdolgozóit tüntette ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos szervezete Budapesten pénteken.
Az ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a társadalom benyomása egy kórházról mindig attól függ, miként állnak helyt az ápolók, empátiával viseltetnek-e a betegek iránt. A magyarokra mindig jellemző volt, hogy megértették nemzettársaikat, a keresztényekre pedig, hogy a szeretet jegyében közeledtek egymáshoz, törődtek a rászorulókkal - tette hozzá. A rendezvényen együttműködési megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MESZK. Kásler Miklós azt mondta, hogy a tárca szeretne és hajlandó együtt dolgozni a kamarával. A MESZK Kossuth Zsuzsannát - Kossuth Lajosnak a legelső katonakórházakat megszervező húgát - ábrázoló, a Magyar Nemzeti Bank által tavaly kibocsátott ezüst emlékérmét ajándékozott a miniszternek.
Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy közel áll a szívéhez a magyar egészségügyi társadalom azon rétege, amely a vállán viseli a betegek ápolásának, gondozásának terheit. Mindenki tudja, hogy ezek az emberek megterhelő munkát végeznek, több műszakban dolgoznak, zömük arcáról azonban soha nem fogy el a mosoly és mindig van egy kedves szavuk - mondta, kiemelve: a pácienseknek sokat jelent egy érintés.
A miniszter "nagy magyar asszonynak" nevezte mások mellett Kossuth Zsuzsannát, valamint Nagy Lajos király édesanyját, Piast Erzsébetet; utóbbi kertjének növényeiből gyógyszereket állítottak elő, amelyeket a rászorulókhoz juttattak el. Sok ezer, tízezer ápolónő volt mindig ott, ahol szükség volt rá, dolgozott nyomorúságos körülmények között, fagyban, hidegben - nyomatékosította Kásler Miklós, megköszönve a támogatást ifjúkora nővéreinek, akik bevezették a sebészet kezdeti lépéseibe. A miniszter azt hangoztatta, hogy a nővéri karra mindig számítani lehetett abban a több mint negyed évszázadban, amely alatt egy nagy intézetet vezetett. Az év elhivatott fiatal szakdolgozója pályázatot hatodszorra hirdették meg, a díjat Guczogi Gábor, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház sürgősségi osztályának intenzív szakápolója, diplomásápoló-hallgató vehette át. Elismerték mellette Szabó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika hematológiai részlegének osztályvezető főnővérének, valamint
Gránási Bettina
, a
Szegedi Tudományegyetem
neurológiai klinika akut stroke osztálya ápolójának tevékenységét is.
Az év kiváló szakdolgozói közössége díjat
a
SzegediTudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ sürgősségi betegellátó önálló osztálya
érdemelte ki. Kiemelték a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház szeptikus részlegét is.
(MTI)